Turner és Itália

A művész pályaíve a kezdetektől az absztraktig

Első alkalommal csodálhatja meg a magyar közönség Turner műveit önálló kiállításon a Szépművészeti Múzeumban. A több mint 80 alkotást felvonultató, Turner és Itália című tematikus kiállítás időrendben mutatja be a művész pályáját a korai tájképektől kezdődően egészen utolsó korszakának már-már absztrakt képeiig. A különleges kiállítás, amelyet a művész legkiválóbb angol ismerői állítottak össze, Ferrara és Edinburgh után, némi módosítással érkezett harmadik helyszínként Budapestre.

Joseph Mallord William Turner (1775–1851) a 19. század, sőt talán a művészettörténet egészének egyik legjelentősebb tájképfestője. Hatalmas életművét a tematikai gazdagság és a szüntelen technikai újítás jellemzi. Festett valósághű város- és tájképeket – különösen kedvelte a tenger ábrázolását –, történelmi-és mitológiai jeleneteket, kortárs eseményeket, de képzeletét jelentősen ösztönözte az irodalom is.

A Szépművészeti Múzeumban megrendezett Turner és Itália című kiállítás a művésznek az itáliai utazási során és azok hatására született alkotásaiat mutatja be a magyar közönségnek. A tárlat rendezői a témát a lehető legtágabban értelmezték, hiszen nemcsak olyan műveket láthat a közönség, amelyek Itáliában, vagy itáliai motívumok felhasználásával készültek, hanem olyanokat is, amelyek az ott dolgozó művészek hatását tükrözik. A nyolc egységre tagolt tárlat így az 1790-es évek végének londoni tanulmányaitól kezdve, amikor Turner a korábbi utazók munkáival ismerkedett, egészen legutolsó alkotói korszakának remekműveiig, időrendben vonultatja fel az alkotásokat. A tematikus megközelítés arra is alkalmas, hogy a művész szinte egész életpályáját végigkísérjük.

Turner első ízben az 1802-ben, a napóleoni háborúk káoszában megkötött rövid tűzszünet idején jutott el Itáliába, egészen pontosan a határmenti Aostáig, később pedig akkor, amikor a létrejött tartós európai stabilitás biztonságossá tette az utazást. Turner kihasználta a lehetőségeit: 1819 és az 1840-es évek eleje között hat alkalommal járt a napsütötte Délen. A mediterrán táj élményének és fényviszonyainak hatására stílusa alapvetően megváltozott, palettája kivilágosodott. Turner érdeklődése kitartó volt; csillapíthatatlan kíváncsiságának köszönhetően nem csupán egy szokványos utazás festői csúcspontjait ábrázolta, hanem vizuálisan befogadta mindazt, amit látott. Részletes megfigyeléseit ceruzarajzok ezrei, élményeit akvarellek százai és olajfestmények örökítik meg. A kiállításra válogatott műtárgyanyag technikai sokfélesége révén az alkotói folyamat egyes fázisait is kitűnően érzékelteti. A zsebben hordott vázlatkönyvecskék parányi rajzai, a motívum előtt készített ceruzarajzok és akvarellek, az irodalmi művek illusztrációi, az olajvázlatok és a nagyméretű festmények, valamint a legfontosabbnak tartott kompozíciók nyomán készített sokszorosított grafikák ugyanannak a lenyűgöző teremtőerőnek a különböző megnyilatkozási formái. Mivel Turner Itália iránti lelkesedése egész pályáján végighúzódik, ezek a művek nemcsak stílusbeli fejlődésének szakaszait, hanem azt a folyamatot is illusztrálják, amelynek során a korai, hagyományos topográfiai tanulmányoktól a festő eljutott az érzelmileg fűtött, hangulatidéző, képzelet-szülte kései ábrázolásokig, sőt a mai szemmel már-már absztraktnak tűnő alkotásokig.

A kiállítás 8 részben mutatja be az alkotásokat. Az első rész (Itáliáról álmodozva) azon művészek (Earlom, Woollett, Piranesi, Claude Lorrain) alkotásait mutatja be, amelyeken keresztül Turner már fiatalon felfedezte és csodálta Itáliát. A következő részek (A hegytetőről: Turner megpillantja Itáliát, „Turnernek Rómába kellene jönnie”, Turner útja Rómába) a művész 1802 és 1820 közötti utazásai alatt és azok hatására létrejövő műveket, illetve a Rómába készülődés időszakának munkáit vonultatja fel. Az itáliai napfény bővültében című részben az 1820-as években Angliában született alkotásokat, a Római diadal kiállításrész az 1828-as hosszabb római látogatás során készült műveit, a Velence fénye című rész, pedig rövid, velencei látogatásainak hatása alatt komponált olajfestményeit és akvarelljeit tárja a nagyközönség elé. Az utolsó, A radikális öregember elnevezésű egység a merész, kísérletezgető Turner utolsó éveinek termésébe ad betekintést.