Szabadidő magazin - Operaközvetítések
Szabadidő magazin

Operaközvetítések

2011. április 12. 16:39 | Gold György

A Metroplitan Opera előadásai az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

                       A 2011/12-es évad operaközvetítései a Metropolitan Operából

 

 

     Lassan véget ér a 2010/11-es évad közvetítéssorozata, már csak három előadás van hátra. Ez volt az első olyan szezon, melyben az élő, HD minőségű közvetítések helyet kaptak az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Már most látható, hogy a műsorsorozat fényesen beváltotta az új helyszínhez fűzött reményeket, hiszen majdnem minden előadás telt házat produkált, jó néhány előadást meg is kellett, kell ismételni, akkora az érdeklődés. Hangulatos kiegészítő, hogy az MR3 Bartók Rádió is erről a helyszínről közvetíti a hallgatóinak az operákat, így a szünetekben a helyszínen jelenlevő nézők beszélgetéseket, interjúkat hallgathatnak és nyereményes  játékban is részt vehetnek.

     Ezek után természetes, hogy az Uránia vezetése úgy határozott a következő 2011/12-es szezonban is folytatják a közvetítéseket. Megint 11 előadást láthat élőben a közönség. A kínálatban romantikus, bel canto operák, barokk művek, Mozart egyik főműve, 20.sz-i amerikai szerző darabja, valamint Wagner zenedrámák, egyaránt megtalálhatóak lesznek:

 

2011. október 15. 19.00      Donizetti – Anna Bolena (Boleyn Anna)

 Marco Armiliato vezényletével. Anna Netrebko, Elina Garanca, Stephen Costello, Ildar Abdrazakov főszereplésével.

 

2011. október 29. 19.00      Mozart – Don Giovanni

Vezényel: James Levine. Főszereplők: Mariusz Kwiecien, Marina Rebeka, Ramón Vargas, Mojca Erdmann, Luca Pisaroni, Stefan Kocan

 

2011. november 5. 17.00     Wagner – Siegfried

James Levine vezényel. Főszereplők: Gary Lehman, Deborah Voigt, Patricia Bardon, Bryn Terfel, Eric Owens, Gerhard Siegel

 

2011. november 19. 19.00   Philip Glass – Satyagraha  (Gandhi)

Vezényel: Dante Anzolini. A főszerepekben: Richard Croft, Rachelle Durkin, Kim Josephson, Alfred Walker

 

2011. december 3. 18.30     Händel – Rodelinda

Harry Bicket vezényel. Főszereplők: Renée Fleming, Kobie van Rensburg, Stephanie Blythe, Andreas Scholl

 

2011. december 10. 19.00    Gounod – Faust

Yannick Nézet-Séguin vezényel. A főszerepekben: Jonas Kaufmann, Angela Gherorghiu, Russel Braun, René Pappe

 

2012. január 21. 19.00        Händel, Rameau,Vivaldi (stb.) – Az elvarázsolt sziget

Vezényel: William Christie. Főszereplők: Danielle de Niese, Lisetta Oropesa, Joyce DiDonato, Placido Domingo

 

2012. február 11. 18.00      Wagner – Az istenek alkonya

James Levine vezényel. Főszereplők: Deborah Voigt, Gary Lehman, Eric Owens, Waltraud Meier, Hans-Peter König, Bryn Harmer

 

2012. február 25. 19.00       Verdi – Ernani

Marco Armiliato vezényel. A főszereplők: Salvatore Licitra, Angela Meade, Dmitri Hvorostovsky, Feruccio Furlanetto

 

2012. április 7. 18.00           Massenet – Manon

Vezényel: Laurent Pelly. Énekelnek: Anna Netrebko, Piotr Beczala, Paulo Szot, David Pittsinger

 

2012. április 14. 19.00        Verdi – Traviata

Fabio Luisi vezényel. Főszereplők: Natalie Dessay, Matthew Polenzani, Dmitri Hvorstovsky

 

Az előadásokra 2011. április 29-től lehet jegyet, bérletet váltani.

 

Fotósarok