Szabadidő magazin - Anyák Napja- Születés Hete
Szabadidő magazin

Anyák Napja- Születés Hete

2011. április 29. 19:27 |

Család és hivatás. Rendezvénysorozat közel 80 helyszínen.

A hagyományoknak megfelelően május első vasárnapján, Anyák napján kezdődik a kilencedik Születés Hete rendezvénysorozat, melyet május 1-jén reggel 10 órakor Budapesten a Varázskert BabaMamaHáz Zuglói Gyermekközpontban Erős Antónia és Fakasházi Réka nyit meg ünnepélyesen. Országos közel 80 helyszínen egész héten színes, kulturális, szakmai és tájékozató jellegű programokkal várják az érdeklődőket. Idén először hat erdélyi város is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az eseménysorozat fő védnöke dr. Bagdy Emőke professzorasszony, mottója pedig a „Család és hivatás”.

 

Budapesten a Varázskert BabaMamaHáz Zuglói Gyermekközpontban (Szugló utca 83-85.) május 1-jén, Anyák napján reggel 10 órakor színes programokkal kezdődik az immár kilencedik Születés Hete országos kulturális, szakmai és tájékozató jellegű rendezvénysorozat. Először születésfát ültetnek, melyet a résztvevők gyermekeik nevével díszítenek és ünnepélyes formában avatnak fel.

Ezt követően Erős Antónia és Fakasházi Réka tart megnyitót, majd a két média-személyiség részvételével 10.15-kor a Születés Hete idei mottójáról, a Család és hivatás-ról kezdődik kerekasztal beszélgetés. 11 órától a Világra jönni című film tekinthető meg, 14:30-kor pedig több anyuka mesél a családról és anyává válásuk történetéről. Jelen lesz többek között a rendezvénysorozat három háziasszonya, Szalay Kriszta és Farkasházi Réka színművésznők, Benda Judit egészség-tanácsadó, Dézsi Réka dúla, továbbá a Születés Hete főszervezői, Kobza Zsuzsanna Meső és Martinovszkyné Tóth Veronika. A programok és bébiétel egész nap ingyenesek J!

 

Május 2-án, hétfőn 09:45-kor ugyanitt az eseménysorozat fő védnöke dr. Bagdy Emőke professor emeritus klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta tart előadást a korai szülő-gyerek kapcsolatról és annak hatásáról a későbbi személyiségfejlődésre, majd a közönség meghallgathatja a Születés Hete negyedik háziasszonya, Madai Kriszta coach előadását.

A Születés Hete célja, hogy a látogatóik minél szélesebb körben jussanak információhoz – főként a várandósság, szülés-születés, a női szerepek megélése, anyaság-apaság, gyermekágy és a csecsemőkor témájában – azért, hogy döntéseiket (kutatásokra, szakértő véleményekre alapozva) tájékozottan hozhassák meg.

Május 1-8-áig országos közel 80 helyszínen színes, kulturális, szakmai és tájékozató jellegű programokkal várják a babára vágyó párokat, várandósakat, anyukákat, apukákat, nagyszülőket, családokat. Idén először hat erdélyi város is csatlakozott a kezdeményezéshez.

 

Részletes programajánlók és további információk: www.szuleteshete.hu

 

 

Sajtókapcsol30-474-55-92

 

 

Fotósarok