Szabadidő magazin - Kajak-kenu Európa bajnokság
Szabadidő magazin

Kajak-kenu Európa bajnokság

2011. június 19. 15:56 |

Kovács Katalin száz százalékos Belgrádban

Kovács Katalin száz százalékos teljesítménnyel zárta a belgrádi Európa-bajnokságot, hiszen a 200 méteres fináléban Kozák Danutával párosban megszerezték az aranyérmet. Férfi K-1-ben Molnár Péter alaposan meglepte a mezőnyt ezüstérmével és a Horváth Gábor, Bozsik Attila kenupáros is begyűjtött egy értékes bronzérmet.

"Moli képes lehet az éremre. Amióta ráálltunk a kétszázas távra mindent maximálisan megcsinál, és teljesen elfogadja azt, amit mondok. A válogatók eredményei, és a formája alapján véleményem szerint ott lehet a dobogón" - elemezte még szombat délután versenyzője esélyeit Sári Nándor.

Nos a mesternek igaza lett, hiszen a döntőben kilences pályán rajtoló Molnár Péter - többek között legyőzve a világbajnoki címvédő brit Ed McKeevert - megnyerte a K-1 200 méter Európa-bajnoki ezüstjét.

"Éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok, az elmúlt időszakban a fő hangsúlyt a rajtra fektettük az edzőmmel, és most jól láthatóan meg is lett ennek az eredménye. Nagyon boldog vagyok, mert most már nem csak az időeredményeim mutatják azt, hogy velem is számolni kell ebben a mezőnyben" - mondta Molnár Péter.

A 200-as finálék során még két érem jutott a magyar versenyzőknek. Kovács Katalin és Kozák Danuta párosa hatalmas hajrával szerezte meg a K-2 200 méter aranyát, pedig Kozák Danuta nem a legjobb lelkiállapotban készülődhetett erre a számra, hiszen 40 perccel korábban csak a kilencedik lett a szétlövés során oly sokat vitatott versenyszámban, K-1 200 méteren.

 

A vasárnapi 200 m-es döntők dobogósai és a magyarok eredményei:

Férfiak:

K-1, Európa-bajnok:
Piotr Siemionowski (Lengyelország) 35.418 mp
2. MOLNÁR PÉTER 35.460
3. Edward Mceever (Nagy-Britannia) 35.538

K-2, Európa-bajnok:
Liam Heath, Jonathan Schofield (Nagy-Britannia) 32.487
2. Raman Pjatrusenka, Vagyim Maknyev (Fehéroroszország) 32.775
3. Christian Svanqvist, Anders Svensson (Svédország) 32.793
...5. SÍK MÁRTON, BEÉ ISTVÁN 32.871

C-1, Európa-bajnok:
Valentyin Gyemjanyenko (Azerbajdzsán) 39.855
2. Alfonso Benavides López De Ayala (Spanyolország) 40.047
3. Jurij Cseban (Ukrajna) 40.161
Bozsik Attilát szabálytalan versenyzés miatt utólag kizárták.

C-2, Európa-bajnok:
Raimundas Labuckas, Tomas Gadeikis (Litvánia) 37.416
2. Dmitrij Rabcsanka, Alekszandr Vocseckij (Fehéroroszország) 37.866
3. HORVÁTH GÁBOR, BOZSIK ATTILA 37.914

Nők:

K-1, Európa-bajnok:
Natalja Lobova (Oroszország) 40.120
2. Teresa Portela Rivas (Spanyolország) 40.282
3. Teresa Portela (Portugália) 40.300
...9. KOZÁK DANUTA 41.584

K-2, Európa-bajnok:
KOVÁCS KATALIN, KOZÁK 37.820
2. Franziska Weber, Tina Dietze (Németország) 38.036
3. Volha Kudzenka, Marina Paltaran (Fehéroroszország) 38.300

C-1, Európa-bajnok:
Marija Kazakova (Oroszország) 50.455
2. Lydia Weber (Németország) 52.999
3. Katyerina Herasimenka (Fehéroroszország) 53.275
4. TAKÁCS KINCSŐ 53.701

Fotósarok