Szabadidő magazin - Nemzetközi Maraton és Futófesztivál
Szabadidő magazin

Nemzetközi Maraton és Futófesztivál

2011. szeptember 24. 20:20 |

Klasszikusok a klasszikus távon.

 Október 2-án rajtol az 56-osok teréről a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton® és Futófesztivál. A futóeseményen a 42 kilométeres táv egyéniben, valamint három- és ötfős váltóban teljesíthető. A versenyen 30, továbbá 7 és 3,5 kilométeres távon, illetve a 600 méteres családi futáson is lesz indulási lehetőség.

„Stílusosan fogalmazva idén elég szépen fut a futás szekere: minden idők legnagyobb eseményére készülünk” – mondta Kocsis Árpád, a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton® és Futófesztivál versenyigazgatója. „Az esemény előtt másfél héttel – időarányosan az elmúlt évhez képest – 30 százalékkal nagyobb a nevezők száma a verseny távjain. A külföldiek száma extrém módon magas, ami a vendégéjszakák növekedését is jelenti a fővárosban. Nagy öröm számunkra, hogy ebben az évben az Operaházzal is együttműködünk: a dalszínház látványos zenei produkcióval köszönti a futókat az épület erkélyéről, e mellett két 5 fős csapatuk is nevez.

Az útvonal 20 zenei pontja közül pedig az egyiken többek között a Liszt Ferenc Kamarazenekar vonósnégyese játszik majd. Mindezt a „Klasszikusok a klasszikus távon” szlogenünk jegyében szervezzük.”

A SPAR Budapest Maraton igazi közösségi futóesemény, hiszen a komoly felkészülést jelentő maratoni táv indulóitól kezdve a baráti társaságokig, családokig bezárólag mindenkinek kínál indulási lehetőséget, akár rövidebb távokon is.

Részben ebben látja a verseny jelentőségét Monspart Sarolta egykori tájékozódási futó világbajnok, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke. „Ezen az eseményen azt is megérinti a futás szele, aki csupán szurkolni jön, hiszen a futás, a sport mindenkié. Ebben a közösségben mindenki mindenkinek a barátja. Ha valaki sportcipőben jön ki október 2-án az 56-osok terére, a rövidebb távon ki is próbálhatja magát; szinte biztos, hogy kevés belegyaloglással végig tudja futni a távot” – mondta a SPAR Budapest Maratonról Monspart Sarolta.

„Minden egyes ilyen versenyen én is buzdítom a maraton teljesítőit a Nyugati téri felüljáróról. Én már régóta nem tudok velük futni, de úgy érzem, bennem is van valami a futókból, én is ott futok bennük” – tette hozzá az egykori világbajnok tájfutó.

 

Fotósarok