Galambos Erzsi

"Az a fontos, hogy felmenjen a függöny."

Több életre való temperamentum, humor, szenvedély és érzékenység különös keveréke Galambos Erzsi. Balettnövendékből lett szubrett, primadonnából a hazai musical egyik úttörője, prózai szerepek megformálójából nyolcvan éves korát meghazudtolóan fiatal nagymama.

A táncos, zenés, prózai színészlét magaslatairól és mélységeiről beszélgettünk a színésznővel, akit a kerek évforduló alkalmából december 6-án gálaesttel köszöntenek pályatársai a József Attila Színházban.

-      Mi a titka, hogy nyolcvan éves korodra is sikerült megőrizned az arcodat, a nőiességedet?

-      Talán a génjeimnek köszönhetem. Emellett, fontos, hogy rendben legyek önmagammal. Ha belül nincs rend, az kiül az arcomra, és akkor csúnya, ráncos vagyok. Örülök annak, hogy így nézek ki nyolcvan évesen. Nem iszom alkoholt, nem cigarattázom. Mindig odafigyelek a külsőmre. Nem megyek be loncsosan a színházba próbálni, sem kutyát sétáltatni. Soha nem lehet tudni, ki jön velem szemben...

 

-      A Süsü, a sárkányban tavaly még dobáltad a lábadat. Min múlott, hogy nem lettél balerina?

-      Nyolc évig tanultam balettozni. Édesanyám az Operett Színházban tépte a jegyeket harmincöt évig, Róna Viki anyukája pedig súgó volt a színházban. Viktorral a balettiskolában jöttünk össze. Gyönyörűen táncoltunk, amellett még szteppelni is megtanultam. Azt mondták rólunk, hogy mi leszünk a világ legnagyobb pas de deux párosa. Közben mindig azt hallottam, hogy egy balerina harminc éves korában kiöregszik. Miközben Viktor emelt, én énekeltem, táncoltam.  Idővel rájöttem, hogy a balerína lét nem elégít ki .

-      A színészetnek már volt előzménye az életedben, hiszen Lakner bácsi gyerekszínházázban játszottál...

-      Igen, de közben tizenkét éves korom óta az Operett Színház volt az otthonom, délutánonként ott írtam a leckéimet. Közel háromszázszor láttam a Sybillt Karády Katalinnal vagy Latyit a furfangos cukrászinas szerepében.

-      Kevesen mondhatják el magukról, hogy ennyire sokoldalúak   táncos, énekes, prózai szerepekben.

-      Ezt nem ismerik el igazán Magyarországon. A Kossuth- díjat is azért kaptam, mert meghonosítottam a musical játszást idehaza. Nekem mindig sok kört kellett futnom, minden egyes darabbal bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok a pályára.

-      Miben érzed az elismerés hiányát?

-      Megkaptam minden létező elismerést, de például soha nem írtak rólam tanulmányt. Jól esett volna, ha valakinek eszébe jutok pár sor erejéig. Számos prózai, drámai előadást csináltam. Hetven hat évesen például a Szabadság-hegyet.

-      Te magad mivel készülsz  a születésnapi gálaestre?

-      Egyelőre halálosan meg vagyok ijedve. Lesz egy beszélgetés velem, mondok egy Örkény szöveget, énekelek néhány operett részletet, a József Attila Színház hölgytagjaival pedig egy Katyi nóta blogot adunk elő.

-      Még főiskolásként statisztáltál Bajor Gizi mellett  A kaméliás hölgyben, Somlay Artúrtól Básti Lajoson át Latabár Kálmánig, Honthy Hannáig a huszadik század legnagyobb színészóriásaival léptél fel. Mit jelent számodra ez a gazdag örökség?

-      A televízió csodájának köszönhetően valóban rengeteg nagy színészegyéniség volt a partnerem Titkos Ilonától Tőkés Annáig. Ameddig az Operett Színház tagja voltam , prózai szerepeket játszottam a televízióban. Amikor a József Attila Színházba kerültem, kizárólag zenés szerepekre hívtak. Nagyon hálás vagyok ezért. Máskülönben nem valószínű, hogy a Nemzeti Színház meghívott volna, hogy Major Tamással, Pécsi Sándorral vagy Gábor Miklóssal lépjek fel. Básti Lajossal és Bessenyei Ferenccel a My Fair Lady- ben találkoztam.

-      Kik azok a partnerek, mesterek, akiktől sokat profitáltál ?

-      Szakmailag a Kecskeméti Katona József Színháznak köszönhettem sokat. Ott tanultam a mesterséget. Radó Vili volt az igazgatóm. Azt mondta, annyit játssz, amennyit bírsz. Volt olyan szezon, hogy tizenhárom premierem volt. Németh Antal rendezte a Szentivánéji álmot, amiben Puckot játszottam vagy a Farkasok és bárányokban Glavinát. És nem utolsó sorban a József Attila Színházban Brechtet játszhattam.

   Sok jó rendezővel volt dolgom. Seregi Laci Bécsben látta a Lola Blaut, és azt mondta, ezt Galambos Erzsinek kell eljátszania. Életem talán legnagyobb sikerét arattam vele. A Lola Blaut tartom a pályám csúcsának. Vámos azt mondta, hogy a West Side Story-ban nekem kell eljátszani Anitát. Ádám Ottót nagyon izgatta, hogy mit lehet kihozni a Honthy- Rátonyi- Fónay- Lehoczky- Harsányi- Galambos szereposztásból. Így mutattuk be az Ódry Színpadon  a Bunburyt nagy sikerrel. Szokás szerint nyavalygok a rendezőknek, hogy nem leszek jó egy szerepben, teljes bizonytalanságban vagyok. Volt egy jelenetem a Rátonyi Robival, és mondtam Ádám Ottónak:” Nem érzem, hogy mit kell csinálnom.” Mire ő azt felelte. „ Szeresd! „ és ettől sínre kerültem.

-      Olyan színész vagy, akit bátorítani kell?

-      Nem bátorítani, hanem szeretni kell az összes jó és rossz tulajdonságommal. Szerencsém volt, mert évekig dolgozhattam együtt Vámossal, Seregivel. Vagy például itt, a  József Attilában úgy kaptam anya szerepet  Valló Pétertől a Mezitláb a parkbanban, hogy észre sem vettem, hogy anyát játszom.

-      Húsz év töretlen Operett Színház-i sikerek után, a pályád csúcsán miért szerződtél át a József Attilába?

-      Azt hiszem, pont jókor sértődtem meg. A szíve legmélyén az ember soha nem tudja elfelejteni élete első nagy szerelmét.  Az Operett Színház rettenetesen sokat jelentett nekem. Amikor bekerültem, ott volt Honthy, Sárdy, Latabár, Feleki Kamil. Ahhoz, hogy felnőjük hozzájuk, le kellett hoznom a csillagot az égről. Úgy éreztem, hogy az őrangyalom a hátam mögött azt súgja, mennem kell. Ismertem és szerettem a József Attila Színházat. Petrovics Emil akkori feleségeként jó barátságban voltunk  a Törőcsik- Maár házaspárral. Maár Gyula írta a librettót a Bűn és bűnhődés című Petrovics operához. A mai napig mély tisztelet és barátság fűz hozzájuk.  Egy napon felhívtam Törőcsik Marit: „Te Mari, eljöttem az Operett Színháztól, segíts nekem. Szeretnék a József Attilába menni.” „ Ő éppen a Régi nyárban játszott ott. Nem sokkal később telefonhívást kaptam Iglódi Istvántól, aki egy beszélgetésre invitált. Elmondtam neki, hogy olyan szerepeket szeretnék játszani, amelyekben meg tudom mutatni, hogy jó prózai színésznő vagyok. És rögtön rám osztotta Brecht Mahagonny  városának tündöklése és bukásának egy szerepét, majd a III. Richárdban Erzsébetet. Jobbnál jobb prózai szerepek vártak a József Attila Színházban.

-      Az elmúlt évek kulturpolitikája eléggé megtépázta, beárnyékolta a színészek életét. Milyen jelenleg a hangulat a József Attilában az igazgatóváltási huza -vonák után?

-      A 2010-es társulati ülésen szembesültünk bizonyos dolgokkal a színház gazdasági és egyéb problémáit illetően. Közben lejátszottunk vagy harminc előadást telt házzal a Mici néni két életéből. Megjegyzem, nem vagyok egy lázadó alkat. Mindig megpróbálom elfogadni azt, ami van. Most novemberben például csak egy előadásom van, amire azt mondom, de jó, hogy van. Az a lényeg, hogy kimehetek a színpadra.

-       Úgy érzed, mostanra stabilizálódott a helyzet?

-      Macskatermészetű vagyok. Ha színpad van a lábam alatt, főleg a József Attilában, ahol huszonnyolc évet lenyomtam, jól érzem magam. Színésznő vagyok, nekem az a dolgom, hogy amikor kimegyek a színpadra, azt adjam, amit a közönség elvár tőlem. És én szeretném mindig a tudásom legjavát adni. Nagyon sokat kanasztáztam fiatalon Lázár Máriával. Amikor panaszkodtam neki, azt felelte: „Édes kicsikém, tudod milyen az élet. Vegyél egy nagy hátizsákot, az összes bajodat, gondodat tedd bele. Amikor bemész a színházba, tedd le a portára. Énekelj, táncolj. Amikor kijössz, vedd fel a hátizsákot az összes gondokkal együtt és menj a privát életedbe.”

-      Amikor kezdted ezt a pályát, jóval nagyobb volt a szakma megbecsülése és vele együtt a vélt vagy valós biztonság. Nem rezgett ennyire a léc...

-      Akkor státusz rendszer volt, és le kellett menni vidékre játszani. Ha nem lennék nyolcvan éves, még ma is boldogan utazgatnék. Hetven évesen Hello Dolly-t játszottam Kecskeméten. Bizonyos dolgokat, ha nem tudok rajtuk változtatni, mert nem rajtam múlnak, megpróbálok elfogadni. És azon belül kialakítok magamnak egy légmentesített, bepárnázott közeget, amiben jól érzem magam. Az a fontos, hogy felmenjen a függöny és tudjak brillírozni. Persze, nem mindegy, hogy az ember min megy keresztül lelkileg. De ameddig van társulat, reménykedünk. Mi egy nagyon jó társulat vagyunk.

-      Van jövőképed?

-      Optimista alkat vagyok. Amikor az ember azt érzi, ezt már nem lehet kibírni, kell, hogy legyen remény.

-      Szegény családból származol. Otthonról milyen útravalót kaptál?

-      Budapest Chicago negyedében, a Dembinszky utcában egy körgangos házban laktunk. Tisztességet hoztam magammal,  becsületességet, és főleg szeretetet. Hárman voltunk testvérek. A bátyám sajnos meghalt, az öcsém Kanadában él. Ő minden másnap telefonál, elmondja, hogy mit fogok játszani a színházban. Amikor a testvéreimmel otthon voltunk, apámmal társasjátékoztunk. Babbal játszottunk, mégis vérre ment. Képtelen vagyok szeretetlenségben élni.  Amikor veszekedés vagy balhé van a színházban, inkább elmegyek, mert nem bírom a feszültséget. Nekem nagyon fontos, hogy milyen közeg vesz körül. Ha kiabálnak velem, összemegyek, megsemmisülök. Ennek kapcsán eszembe jut  a Piros karaván, amit közvetlenül a szülésem után játszottuk az Operettben. Vámos László rámosztotta a hetvennyolc éves öreg cigány asszony szerepét, aki sánta, lógnak a mellei , nincs foga. Azt hittem, belehalok. Vámos személyesen festett ki, vastag szemöldökkel, bajusszal, ősz parókát viseltem. Olyan indulattal kellett bejönnöm, hogy kivágom az ajtót. Sokadszorra sikerült úgy bevágnom az ajtót, hogy összedőlt a színpad. Később a televízióban láttam az előadást, megállapítottam, hogy milyen jól játszik ez a nő. És csak utólag kapcsoltam, de hisz ez én vagyok !

-      Hasonló okok miatt nem vállaltad el Az öreg hölgy látogatása címszerepét Zsótér Sándor rendezésében?

-      Életemben először adtam vissza szerepet. Nem bántam meg, igaz, kicsit belehaltam. -

-      Egyszer azt mondtad, az operettek a szüleid, a musicalek a férjeid. Van közöttük elsőbbség?

-      Nincs. Mindkettőben szerettem magam. Az operettekben világos tonúsú, napsütéses a történet, míg a musicalekre általában nem jellemző a happy end.

-      Életed meghatározó személyisége volt  Petrovics Emil,   Eszter lányod édesapja, akit tavaly veszítettél el. Milyen emléket őrzöl róla?

-      Az egész eddigi életemet ugyanúgy csinálnám, ahogy csináltam. Csupán két dolgon változtatnék: nem mondanék nemet Várkonyi Zoltánnak, aki a Vígszínházba hívott és nem válnék el Petrovics Emiltől. Miután a lányom férjhez ment, majd megszületett a lányunokánk, elképesztő öt évet töltöttünk mély barátságban, szeretetben. Nekem Petrovics Emil volt az egyetemem. Gyakran lejártunk a Szigligeti alkotóházba. Remek társaság jött össze: Örkény István, Nagy László, Juhász Ferenc. Általa tanultam meg a versek szeretetét. Már nem mondhattam meg neki, hogy soha nem kellet volna elválnunk.

-      Egyéb megbánásokat is őrzöl magadban?

-      Tudod, gyönyörű csodálatos, gyötredelmes pálya az enyém. Borzalmasan érzékeny vagyok, amit soha senki nem hitt el rólam a szakmában, mert sündisznóként éltem, nehogy bántsanak. 

                                                        

Másodközlés: megjelent a Magyar Narancs 2011. december 1.-i számában.