Szabadidő magazin - Múzeumszínház
Szabadidő magazin

Múzeumszínház

2011. december 3. 21:23 |

A képzőművészet és a színház találkozása a Műcsarnokban.

A Forte Társulat múzeumszínháza és Milorad Krstić kiállítása december 11-től a Műcsarnokban

Jó ideje nem számít már példa nélkülinek, ha egy múzeumban vagy más művészeti kiállítótérben irodalmi felolvasóestet, koncertet vagy színházi előadást rendeznek.

A Műcsarnok legújabb projektje azonban túlmegy a társművészeti programok beépítésének szokásos rendjén: a Ruben Brandt című produkció műfaja: múzeumszínház.

Az ismert képzőművész, Milorad Krstić kifejezetten a Műcsarnok számára írt egy színdarabot, amelyet a Horváth Csaba vezette Forte Társulat ad elő december 11-től január 8-ig összesen kilenc alkalommal.

Aki napközben tér be a Műcsarnokba, megnézheti Krstić: Das Anatomische Theater című kiállítását, este pedig az ehhez kapcsolódó színházi produkciót.

Gulyás Gábor, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a projekt ötlete a rendező-koreográfus Horváth Csabától származik, akivel korábban, Debrecenben már dolgozott együtt. „Nem a műfajok keveredéséről van szó, bár az is izgalmas lenne, hanem sokkal inkább a határok kitágításáról. Amikor egy kép megelevenedik, az ugyanúgy képzőművészet, mintha mozdulatlanul függne a falon. A határok megtapasztalása az egyik legizgalmasabb művészeti élmény. Erre itt most csak néhány ezer embernek lesz lehetősége az ülőhelyek korlátozott száma miatt, de azt tervezem, hogy a későbbiekben is lesznek majd hasonlóan rendhagyó projektek a Műcsarnokban.”

Milorad Krstić & Horváth Csaba Ruben Brandt Egy műgyűjtő csoportos portréja. múzeumszínház a Forte Társulat bemutatója a Műcsarnokban

Premier: 2011. december 11. / 20.00 További előadások: 2011. december 12-13. 2011. december 27-29. 2012. január 6-8.

Ha kíváncsi rá, miként falja fel a média a művészetet, sőt, a veszélyeket vállalva bele is csobbanna ­– a XX. század kulturális ikonjaival övezve – egy történelmi rafting majdnem thrilleres hullámaiba, vágjon bele Ruben Brandttal egy fekete humorral és szürreális tényekkel átszőtt gengsztertörténetbe. Mert mi van akkor, ha már nem a művészet értéke, hanem puszta létezése a tét? Történet A címszereplő Ruben Brandt elképesztő műkincseit – társai segítségével - a világ legnevezetesebb múzeumainak, galériáinak és magángyűjteményeinek kirablásával szerzi, miközben egyáltalán nem a meggazdagodás vágya vezérli. És akkor ott van még Mike Kowalski magándetektív is, aki megszállottan szeretné megoldani „a múzeumok elszállt rablói”-nak titkát. A rablók persze nem sejthetik Kowalski különös módszerét: hang nélkül nézi a klasszikus filmeket. Hogy mi sül ki ebből? Már a világsajtó is a rablóbanda tetteitől hangos. Az Interpol és számos nemzetközi szervezet nyomoz utánuk, seregnyi fejvadász ered nyomukba. Végül (ki más) Mike Kowalski oldja meg a rejtélyt: megtudja, mi vitte rá Ruben Brandtot saját műgyűjteménye létrehozására...

Szereplők: Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Horváth Csaba, Kádas József, Sipos Vera, Vati Tamás/Csere Zoltán

Rendező-koreográfus: Horváth Csaba

Író, díszlet: Milorad Krstić

Jelmez: Benedek Mari

Fény: Pallagi Mihály, Payer Ferenc Hang: Kondás Zoltán

Produkciós asszisztens: Számel Judit, Koháry Mária

Das Anatomische Theater (DAT) – Milorad Krstić kiállítása 2011. december 12. – 2012. január 8.

Kiállítás megnyitó: 2011. december 11., vasárnap 17.00

Milorad Krstić grafikákból, muráliákból, táncból szőtt történelmi víziója úgy „lakja be” a Műcsarnok első három termét, hogy a látogató a művészeti ágak, filozófiák, politikai árnyjátékok sűrűjében először elbizonytalanodva, majd az interaktív CD-Rom révén nekibátorodva találja meg a saját útját és történetét. Hiszen erről szól minden - s ezzel talán még a műkincsrabló Ruben Brandt is egyetértene.

„A Das Anatomische Teather sodró, színes rajzok több száz darabos gyűjteménye. Felfoghatjuk úgy is, mint egy szabadon és művészileg értelmezett vizuális enciklopédiát a 20. századról. Ez a teátrum azonban nem szavakból, hanem képekből áll.

Elvont eszméket képekkel, képes és szöveges utalásokkal kifejezni, nem új keletű találmány, egész egyetemes kultúránkon átível ez az eljárás. Krstic szereplői: a művészetek, a filozófiák, az irodalmak, a film, a zene, a tudományok, a háborúk, a fogyasztói szokások, valamint az ezekből szublimált „mikrológiák”, amelyek egyben legjellemzőbb sűrítményei, lelki és szellemi mozgatói a beválogatott, és felléptetett tudattartalmaknak és történelmi dokumentumoknak. Az anatómiai színházban látszólag minden a felszínen van.

A század falikárpitjának megalkotására vállalkozott a művész?

Krstic tapétája a század létesítményeit jól ismerők számára nem pusztán mintázat, azaz a majdnem azonos formák és jelek monomániás ismétlése, hanem a század mélységi pontjait kijelölő dokumentumok, térképvonallal való összekötése, az összefüggések vonalának meghúzása, amely az eltérő jelenségekben fellelhető azonosságok felismerhetőségét teszi érzékelhetővé. A legközelebb talán akkor jutunk Milorad Krstić művének szelleméhez, ha annak tekintjük, aminek mondja magát: színháznak.” (Kurdy Fehér János)

Fotósarok