Szabadidő magazin - Iskola Golf Program
Szabadidő magazin

Iskola Golf Program

2011. december 14. 20:25 |

Golfoktatás harminc iskolában

A magyar golf születésének centenáriumát 2011-ben ünneplő Magyar Golf Szövetség (MGSZ) egy jövőbe tekintő bejelentéssel köszöntötte az Év Golfozóit a 100 éves ünnepségsorozatot lezáró díjátadón.

A Ryder Cup European Development Trust Fund pályázatán elnyert támogatás keretében 30 golf készlet használatbavételével 2012-ben útjára indulhat az Iskola Golf Program, amelynek célja az utánpótlás bázis jelentős léptékű szélesítése. 

Sugár András, az MGSZ elnöke elmondta: „A százéves múlttal rendelkező magyar golfsportnak biztosítva látszik a jövője is, már ami az utánpótlás bázis szélesítését illeti. A szövetség ugyanis elnyerte a Ryder Cup European Development Trust Fund pályázatát, amelynek keretében 30 úgy nevezett SNAG (azaz „Start New At Golf”, vagyis kezdj újat a golfban elnevezésű) golf készletet vehet használatba a 2012-ben induló Iskola Golf Program beindításához.”

A program keretében az általános iskola alsó tagozatában tanuló fiatalok kifejezetten kezdők oktatására kifejlesztett golf tanítási módszerrel és igen tetszetős, könnyített felszereléssel vághatnak neki a golf alapok elsajátításának.

Az MGSZ a projekt beindítását és a tanárok kiképzését segítő oktatót és a tornateremben is használható SNAG golf felszereléseket térítésmentesen biztosítja az iskolák részére.

Továbbá képzést indít a programban résztvevő testnevelők oktatására, akiknek lehetősége nyílik az iskolai golfoktatás, illetve golfszakkör elindítására. A cél az, hogy évente 30 iskolából minél több fiatalt lehessen bevonni a programba, amelynek működését a támogatást biztosító Ryder Cup European Development Trust Fund évente ellenőrzi az általa támasztott követelményrendszernek megfelelően.

Annak érdekében pedig, hogy az olimpiai szereplés is megvalósulhasson, az MGSZ csatlakozott 5 kiváló fiatal golfozóval a Héraklész Programhoz, továbbá életre hívta a jelenleg működő junior válogatott mellett a „Jövő Csillagai” csapatot.

Ez utóbbi utánpótlás válogatott keretbe a legtehetségesebb 9-14 éves játékosok kerültek be, akikkel szakemberek csoportja foglalkozik.

Remélhetőleg néhány év alatt sikerül egy olyan ütőképes válogatottat kinevelni, amelynek tagjai a nemzetközi versenyeken, beleértve az ötkarikás játékokat is, méltóképpen képviselhetik hazánkat.

Fotósarok