Szabadidő magazin - Tati film a Műcsarnok vetítéssorozatában.
Szabadidő magazin

Tati film a Műcsarnok vetítéssorozatában.

2012. február 27. 18:49 |

Minden idők legkeserűbb komédiája.

Ötvenedik vetítéséhez érkezett a Műcsarnok filmes programsorozata

Tavaly szeptemberben Dér András filmrendező szerkesztésében – a Bizottság-kiállítás kísérőrendezvényeként –  indult útjára a Műcsarnok új filmes vetítéssorozata, melynek azóta Cieklinski Sándor filmesztéta a házigazdája. Ennek keretében a Műcsarnok és – az idei évtől – a Mélycsarnok, illetve az Ernst Múzeum kiállításaihoz is rendszeresen kapcsolódnak filmvetítések, melyek értelmeznek, kiegészítenek, kontextusba helyeznek egy adott tárlatot. Olyan neves alkotók filmjeit tekinthette meg a közönség, mint például Bódy Gábor, Luis Buñuel, Roman Polanski, Tarr Béla, Sam Peckinpah vagy Piotr Szulkin. A vetítéseket követően többnyire filmesztéták, filmtörténészek, filmrendezők beszélnek az alkotásról és osztják meg gondolataikat az érdeklődőkkel. A sorozat vendége volt többek között Gelencsér Gábor, Kovács András Bálint, Mátyás Péter filmesztéták, Xantus János, Müller Péter Sziámi, Janisch Attila, Szabó Ildikó filmrendezők, Rényi András művészettörténész és Sári László tibetológus.

 

Szerdán a sorozat immár az 50. alkalomhoz ér! Jacques Tati kilenc évig készült, 1967-ben bemutatott Playtime című filmjét Báron György filmtörténész, filmesztéta mutatja be, aki állítja, hogy „nincs a Tati-filmeknél hatásosabb gyógyszer mélabú ellen”. Szerinte ez a film „minden idők legkeserűbb komédiája”, ahol olyan mély fájdalommal érint bennünket egy világ letűnésének tragikuma, „hogy a hasunkat fogjuk a röhögéstől”.

 

 

Február 29., szerda 19 óra

Playtime (R: Jacques Tati, 1967, 115 perc)

A filmet bemutatja: Báron György

Műcsarnok előadóterem

Belépő: 800 Ft

 

 

Fotósarok