Szabadidő magazin - Armel operaverseny
Szabadidő magazin

Armel operaverseny

2012. február 29. 18:58 | Gold György

Ötödször rendezik meg.

 Ötödször rendezik meg 2012 –ben az Armel operaversenyt. A verseny célja ugyanaz, mint az öt évvel ezelőtti indulásakor, megtalálni azokat a fiatal operaénekeseket, akik hangi adottságaik mellett kiváló színészi képességekkel is rendelkeznek, ahhoz, hogy  egy-egy opera főszerepét elénekelhessék, eljátszhassák. Ugyanis a 21. század operajátszásában már nem elég a szép hang, az operák szereplőinek énekes-színészeknek kell lenniük.

     A versenyre idén is három helyszínen lehet jelentkezni, e három helyszínen választja ki a zsűri azt a harminc tehetséges fiatalt, aki tovább jut a májusi döntőbe. E három helyszín és a meghallgatások időpontjai:

2012. április 2-3. New York,

 2012. április 6. Budapest

2012. április 10-11-12. Párizs.

Az első forduló zsűrije ezidén is neves szakemberekből áll össze:

Danielle Orlando – zsűrielnök.  Világszerte elismert énektanár és korrepetitor. Mindhárom helyszínen részt vesz a meghallgatáson.

Kesselyák Gergely - a Magyar állami Operaház karmestere, a budapesti meghallgatáson vesz részt.

Raymond Duffaut - nemzetközileg elismert operaigazgató a párizsi meghallgatáson fog zsűrizni.

New Yorkban Michael Dellaira, zeneszerző, James E. Schaeffer operaigazgató és Eric Salzman művészeti vezető fogja meghallgatni a az énekeseket.

A második forduló helyszíne, immár hagyományosan Szeged lesz 2011. május 27-én. Ezen a második fordulón a harminc továbbjutott énekes közül a produkciók rendezői és operaházak igazgatói, zenei vezetői, immár főként színészi képességeik alapján kiválasztják az egyes versenyprodukciók főszereplőit.

     A második forduló után a tíz legjobbnak ítélt versenyző a következő versenyprodukciókban fog szerepet kapni:

Umberto Giordano: Andrea Chénier c. klasszikus operájában egy tenor és egy szoprán főszerep. A Szegedi Nemzeti Színház versenyprodukciója.

William Mayer: Haláleset a családban c. kortárs amerikai operában egy szoprán és egy bariton főszerep.  A Center for Contemporary Opera, New York versenyprodukciója (rendező: Alföldi Róbert).

Philipp Glass: A büntető kolónia c. kortárs amerikai operában egy tenor és egy bariton főszerep. A Josef Kajetán Tyl Theatre, Plzen versenyprodukciója.

Krzysztof Penderecki: A fekete maszk c. kortárs lengyel operában egy szoprán és egy bariton főszerep. A Balti Opera, Gdansk monstre zenekart igénylő versenyprodukciója.

Roland Baumgartner: Mária Terézia c. kortárs operájában egy szoprán és egy tenor főszerep. A Slovak National Theater, Pozsony monstre énekes gárdát igénylő versenyprodukciója.

A fenti produkciók a hazai bemutatók után 2012 októberében egy-egy alkalommal lesznek láthatók Szegeden az operaverseny döntőjében, amely aztán egy díjkiosztó gálaesttel fog zárulni.

     Az operaversennyel kapcsolatban új, jelentős nemzetközi zenei együttműködés jött létre. Ennek keretében Európa egyik legjelentősebb fesztiválvárosa Avignon a szegedi bemutatkozást követően a produkciókat meghívja és bemutatja az Avignoni Operában. Az együttműködés első állomása 2012. április 18-án lesz, amikor a tavalyi Armel Operafesztivál amerikai produkcióját Michael Dellaira: A titkosügynök c. operáját fogják Avignonban bemutatni a tavalyi döntő két énekese, a magyar Miksch Adrienn és a görög-francia Nicolas Rigas főszereplésével.  A mű előadásban a Szegedi Szimfonikus Zenekar fog közreműködni.

2013-ban szintén egy Armel produkció kap meghívást Avignonba. 2014-től, a program kiteljesedésével, minden évben a fesztivál teljes programját átveszi és bemutatja Avignon is.

     Az Armel Operafesztivál a kortárs opera támogatására három magyar zeneszerzőtől rendelt meg három új művet. E művek kifejezetten az operafesztivál számára íródnak és a fesztiválon lesz az ősbemutatójuk. 2013-ban Mester Tamás: Originum, 2014-ben Csapó Gyula: Phaedra, 2015-ben pedig Eötvös Péter: Senza Sangue c. vadonatúj operájának lesz bemutatója.

     Európa Kulturális Fővárosa 2015-ben Pilzen lesz. Ebből az alkalomból az Armel Operafesztivál és a Pilzeni Nemzeti Színház közös zeneszerzői pályázatot ír ki egy új egyfelvonásos operára. A nyertes művet a 2014-es Armel Operafesztiválon mutatják be, utána az Európa Kulturális Főváros program keretében 2015-ben a Pilzeni Nemzeti Színház is bemutatja.

     Az idei fesztivál programjait természetesen nem csak a helyszínen helyet foglaló közönség ismerheti meg, televíziós közvetítések révén sokkal szélesebb közönséghez juthat el. A szegedi döntő minden előadása élőben lesz látható az ARTE Live Web portálon, ahol még további hat hónapon keresztül felvételről is elérhetőek lesznek.

A fesztivál egyik alapító partnere a Mezzo Televízió a Fesztivált követően egy összefoglaló filmösszeállítást mutat be.

A Duna televízió élő adásban sugározza a Díjátadó Gálát, és felvételről bemutatja mind az öt produkciót.

 

    

Fotósarok