Szabadidő magazin - Rózsavölgyi Szalon
Szabadidő magazin

Rózsavölgyi Szalon

2012. március 21. 20:27 | Tausz Anikó

Kávéház és művészeti központ

Április 11.-én, a költészet napján nyítja meg kapuit a Belváros új művészeti központja.

A bemutató sajtótájékoztatón Zimányi Zsófia ügyvezető igazgató ismertette a napközben kávéházként, esténként kamaraszínházként működő szalon programját, melyet színházi, irodalmi estek. komolyzenei és jazz konvertek, könyvbemutatók és gyermekprogramok színesítenek.

A Szervita téren alapította 1850-ben Rózsavölgyi Gyula és Grinzweil Norbert az első kottakiadót., zeneműboltot. A kereskedelemmel, zenemű- és könyvkiadással, hangversenyek szervezésével, zenei együttesek menedzselésével foglalkozó üzlet alapítása után nem sokkal a magyarországi zenei élet központjává vált.

 Idén száz éve, 1912-ben nyílt meg a Rózsavölgyi és Társa cég új, kulturális központként is üzemelő üzlethelyisége a Lajta Béla által tervezett épületben. Az új bolt beindításával a Rózsavölgyi név szinte fogalommá vált.

"Minden, ami zene - Rózsavölgyi" szólt az ismert szlogen.
    A kiadó 1994-ben került ismét magántulajdonba. A Líra és Lant cégcsoport részeként, bekapcsolva a rendszerváltáskor alakult első magán művészügynökséget, a Pentaton irodát a korábbi sokrétű tevékenységet folytatták. Miklósa Erikát, Érdi Tamást menedzselik, a Budapesti Operett Színház külföldi fellépéseit, Rolando Villazón vagy Pierre Boulez magyarországi koncertjeit szintén ők szervezték. A Rózsavölgyi Kiadó olyan hiánypótló zenei témájú kiadványokat jelentetett meg, mint a Képes Magyar Zenetörténet vagy Erkel Ferenc operapartitúráinak összkiadása.
        A napközben 10 órától kávéházként, esténként kamaraszínházként működő szalon műsorán színházi és irodalmi estek, kulturális talkshow-k, komolyzenei és dzsesszkoncertek, könyvbemutatók szerepelnek.

A  Rózsavölgyi Szalon befogadóképessége 75 fő, a műsorokat elsődlegesen a 25+ korosztálynak ajánlják, a tervek szerint azonban hetenként egyszer ötórai tea  várja a táncolni vágyókat.

A legfiatalabbaknak szóló szombati gyerekprogram keretében újraindul a népszerű Cimbora Klub. 

Április 11.-én a költészet napján Tóth Krisztina, Kemény István költők és Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes közös estjével nyitja meg kapuit az új művészeti központ.  A négy napos nyítófesztivál gazdag programot ígér.

A nyitóhéten a PÁR-BESZÉD sorozat vendégei a Magvető kiadó szerzői lesznek, Esterházy Péter, Grecsó Krisztián, Darvasi László , valamint Udvaros Dorottya színművész, Lukács Miklós cimbalomművész, és Érdi Tamás zongoraművész.

Jordán Tamás "Széllel szembe" című stand up estjét mutatja be. A június közepéig tartó nyitószezon színházi premierje Anna Gavalda Szerettem őt című regényének színpadi adaptációja lesz Györgyi Anna és Szilágyi Tibor főszereplésével.
    A további pogramokban Falusi Mariann, Bársony Bálint, a Kelemen Kvartett, Razvaljajeva Anasztázia, Devich Gergely, Fischl Mónika, Vadász Dániel, Bardóczy Attila és sokan mások lépnek pódiumra. 
  A  havonta megújuló képzőművészeti kiállításokon elsőként Péreli Zsuzsa könyv illusztrációit láthatják a látogatók.

Az alapítók elképzelése szerint a Rózsavölgyi Szalon a magyar művészeti élet otthona kíván lenni, olyan szellemi találkozóhely, közösségi tér, ahol mindig történik valami, mindig jó a társaság és ahová visszavágynak a vendégek.

 

Fotó:Éder Veronika
Fotósarok