Szabadidő magazin - Urbitális Majális
Szabadidő magazin

Urbitális Majális

2012. április 26. 17:11 |

Térkör és Kreatív Konferencia. Belvárosi Majális és Nassoló Napok

 

A 2008 óta megrendezésre kerülő májusi rendezvénysorozat idén több mint 60 programot kínál Budapest legkülönbözőbb helyein. A civileket, a városért tenni akaró és szerető szervezeteket, szakembereket, művészeti társulatokat tömörítő urbanisztikai majális szervezői hisznek abban, hogy Budapest nem elsősorban házak összessége, nem csupán épített környezet.

Bár Budapest csodaszép, de a város valódi báját „szelleme” adja. Ennek megismeréséhez pedig a városi legendák, sztorik, mítoszok, a városi kultúra, az itt élők segítenek hozzá.

Ezek a gondolatok adták az inspirációt, hogy a szervezők idén is ablakot nyissanak a városi világra, megmutassák, ami nem látszik. Idén pedig ehhez Budapest életének meghatározó mozgatórugóit, a kreativitást és designt állították fókuszba.

A kaleidoszkópszerűen összegyűjtött programokon keresztül májusban tehát megmutatkozik a kreatív város és az is, ami a felszín alatt va.

A kínálat pedig rendkívül széles: szakmai események, konferenciák, utcai performanszok, koncertek, szabadtéri majálisok, kiállítások várják az érdeklődőket egy hónapon át!

Az Urbitális Majálist koordináló Urbanissimus Klub idén három kiemelt központi eseményt is kínál a budapestieknek és az ide látogató külföldieknek. A szakmai érdeklődőket május 2-án a tematikus utcákról szóló ingyenes TÉRKÖR konferenciára és workshopra, május 25-én pedig a WeLoveBudapest közreműködésével megrendezésre kerülő Kreatív Konferenciára várják a Design Terminálba.

Emellett az idén első ízben, hagyományteremtő céllal kerül megrendezésre a Belvárosi Majális és Nassoló Napok fesztivál, amely 4 napon keresztül az Erzsébet téren kínál kellemes pünkösdi és gyermeknapi kikapcsolódást május 25-28 között.

 

 

Urbitális Majális 2012. május 1- 31-ig, Budapest több helyszínén

További információ: www.urbitalis.hu

Fotósarok