Szabadidő magazin - Megzenésített képek
Szabadidő magazin

Megzenésített képek

2012. május 29. 20:44 |

Rendhagyó tárlat koncerttel.

Május 30-tól június 7-ig egy több mint félszáz művet bemutató vegyes tárlattal és egy rendhagyó, a naiv és a roma képzőművészetről szóló programsorozatra várja az érdeklődőket a Csók István Antikvitás.

A sorozat egyik legizgalmasabb eseménye egy koncert, melyen olyan nagyszerű zenészek, mint Kathy Horváth Lajos és Szakcsi Lakatos Béla ott helyben, improvizatív módon "zenésítenek meg" néhány kiemelkedő roma képzőművészeti alkotást - a legelismertebb cigány festőművészek közül Oláh Mara (Omara), Balázs János, valamint az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Szentandrássy István műveit.

A Csók István Antikvitás egy több mint félszáz művet bemutató vegyes tárlattal és egy négy részes eseménysorozat segítségével szeretné bemutatni a nagyközönségnek a naiv és a roma képzőművészetet.

 

Május 30-tól a látogatók megismerkedhetnek a naiv stílus alapjaival, a világ minden pontján virágzó, színes, mesével és nem egyszer humorral teli világával. Bemutatkozik néhány kiemelkedő hazai naiv alkotó és a vendégek bepillantást nyerhetnek a stílus magyar jellemzőibe.

 

A koncerten kívül a következő kísérő programokra kerül sor:

 

- május 30., szerda, 17.00

A naiv stílusról általában – előadó: Gáspár Annamária, művészettörténész

 

- május 30., szerda, 18.30

A magyar naiv képzőművészet – előadó: Váradi Vera, esztéta

 

- június 07., csütörtök, 18.00

Intearktív beszélgetés a naiv és a roma művészetről.

Közreműködnek: Kathy Horváth Lajos és Oláh Mara.

 

 

 

Fotósarok