Szabadidő magazin - Nemes Nagy Ágnes
Szabadidő magazin

Nemes Nagy Ágnes

2012. szeptember 30. 20:05 |

Konferencia az Írószövetségben.

A kilencven éve született Nemes Nagy Ágnes életét és irodalmi munkásságát idézik azon a kétnapos konferencián, amit az író-költő születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából rendez október elején a Magyar Írószövetség.

Jókai Anna, Pomogáts Béla és Kabdebó Lóránt is előadást tart a Magyar Írószövetség 2012. október 1-jén és 2-án rendezendő Nemes Nagy Ágnes konferenciáján.

A kétnapos rendezvényt, ahol összesen tizennégy előadás idézi  az írót és a költőt Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke nyitja meg október elsején, 11 órakor.az írószövetség Bajza utcai székházában.

Nemes Nagy Ágnes tagja volt a Magyar Írószövetségnek, de természetesen nemcsak ez indokolja, hogy konferencián emlékezzünk meg róla – mondta Szentmártoni János. – Az elmúlt két évben több olyan író és költő munkásságára is hasonló módon emlékeztünk, akik a magyar irodalom meghatározó alakjai voltak. A mostani tanácskozás annyiban tér el a korábbiaktól, hogy a tizennégy felszólaló között szerencsére több olyan is lesz, akik még találkozhattak Nemes Nagy Ágnessel. Nemcsak a költőről, de az íróról, az esszéistáról és a gyermekirodalom megkerülhetetlen alakjáról is szó lesz ebben a két napban.

A Magyar Írószövetség Nemes Nagy Ágnes konferenciájának előadói lesznek: Albert Zsuzsa, Alföldy Jenő, Buda Attila, Erős Kinga, Gergely Ágnes, Hernádi Mária, Honti Mária, Jókai Anna, Kabdebó Lóránt, Lengyel Valéria, Pomogáts Béla, Prágai Tamás, Szakolczay Lajos és Urbán Péter. A megnyitót követően pedig Tallián Mariann mondja el Nemes Nagy Ágnes versét.

A konferencián való részvétel ingyenes.

 

Fotósarok