Szabadidő magazin - Évadnyitó a Centrál Színházban
Szabadidő magazin

Évadnyitó a Centrál Színházban

2012. október 3. 23:32 |

Világsikerű produkciók és hazai hirességek. Stand-apók kabaré.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb Broadway-sikerével kezdi a 2012/13-as évadot a Centrál Színház. A Rudolf Péter főszereplésével készülő Az ígéret földje című produkció mellett elindul a Stand-apók stand-up sorozat, amelyben estéről estére Koltai Róbert, Jordán Tamás, Galla Miklós, Bajor Imre és Sándor György szórakoztatja a közönséget.

 

 

Puskás Tamás a Centrál Színház igazgatója sajtótájékoztatón ismertette az évad újdonságait.

Ötödik évadát kezdi a Centrál Színház ezen a néven, de már a tizedik éve folyik a munka Révay utcai teátrumban. Az idei évadban a színház jellemzően „felnőtt feladatokat” vállal magára. A hagyományos szórakoztatást nyújtó klasszikus komédiák mellett a mindennapokra reflektáló kortárs darabokat is műsorra tűzik.

Az első nagyszínpadi bemutató október 19-én lesz, Jez Butterworth Az ígéret földje című műve Novák Eszter rendezésében.  A főszerepet Rudolf Péter játssza, a darab többi szereplőjét a hozzá fűződő viszonyában ismerjük meg.

Kiss Márton Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogó című darabja után László Miklós világhírű drámáját, azIllatszertárat tűzik műsorra decemberben, a két bemutató között pedig a Harlem Swing csapata érkezik a Centrál Színházba. Márciusban egy Magyarországon eddig nem játszott Neil Simon-darabot láthat a közönség.

 

Mindenemellett Stand-apók címmel október 3-tól minden szerdán láthatja a közönség az ArtFanatik Produkciós Iroda előadásait

 

.

Jez Butterworth: Az ígéret földje
Az ígéret földje kortárs tragédia, amely 2009-es bemutatóját követve rögvest meghódította az angolszász színházi világ színpadait. Az alig negyven éves szerző nyersen és könyörtelenül, ugyanakkor mégis mély együttérzéssel beszél a kiszolgáltatottságról. A darab főhőse a Kakas gúnynévre hallgató csavargó évtizedekkel korábban kivonult a társadalomból, az erdő közepére költözött egy kiszuperált lakókocsiba. Azok, akinek már nincs máshova menniük, nála időznek. Kakas és cimborái sokak szemét szúrják, így a közeli kisváros lakói egy emberként indítanak hadjáratot ellene. Butterworth művében a dokumentarista részletességű realitás merészen keveredik mitikus elemekkel. Kakas szerepe pedig egyedülálló jutalomjáték lehetőségét kínálja. Az október közepi bemutatót Novák Eszter rendezi. a főszerepben Rudolf Pétert láthatja a közönség, a további fontosabb szerepeket pedig Tóth Ildikó, Harkánvi Endre, Széles László és Vári-Kovács Péter alakítja.

 

Harlein Swing: Ne rosszalkodj!
(Ain’t Misbehavin)
A Broadway egyik legnagyobb sikere világ körüli turnéján Budapestet is útba ejti! Egy
musicalshow, amely minden elképzelhető díjat megnyert
! A Ne rosszalkodj! (Ain’t Misbehavin) című egyedülálló show-műsorukat négyszer láthatja a közönség november 16-án, pénteken és 17-én, szombaton 19 órától, illetve 18-án vasárnap 15 és 19 órától.

Kiss Márton: Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogó
Réterdősi Angéla. a réterdősi művház kultúrfelelőse harmincharmadik születésnapját ünnepli. Édesanyjától megtudja: kétszeres abortusztúlélő. Ráadásul nőgyógyásza különös hírt közöl:
Angélának ‘hiperpregnózisa’ van, azaz kilenc nap alatt képes kihordani és megszülni egy egészséges gyermeket. Angéla innentől kezdve megállíthatatlan: különleges adottságát tüzönvízen keresztül kamatoztatni fogja...

Szereplők: Pokorny Lia, Földes Eszter, Papp János. Rendező: Kiss Márton.

 

 

 

Fotósarok