Szabadidő magazin - Borsos József kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Szabadidő magazin

Borsos József kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

2009. október 6. 22:15 | Simon Éva

A XIX.század egyik legtehetségesebb és legrejtélyesebb alkotója,festő, fényképész, vendéglős.

Borsos József (1821-1883) festő és fotográfus

Borsos József a 19. század egyik legtehetségesebb magyar alkotója, de egyben az egyik legrejtélyesebb is. Egyes művei - például a Lányok bál után vagy a Nemzetőr - 19. századi művészetünk legnépszerűbb darabjai közé tartoznak, azonban Borsos József, a művészszemélyiség mégsem igazán ismert a nagyközönség előtt. Pályafutása regénybe illő - sikeres festőből előbb keresett fényképész, majd vendéglős lett -, de életének részleteiről, döntéseinek hátteréről nagyon kevés adat áll rendelkezésre, és művei közül is igen sok elveszett. Borsos az 1840-es évektől Bécsben dolgozott, és komoly sikereket ért el mind portré-, mind életképfestőként. Mecénásai között találkozunk például Esterházy Pál herceggel, a kor egyik leggazdagabb mágnásával, az Andrássy és Keglevich családdal, de maga a császár is vásárolt tőle egy csendéletet gyűjteménye számára. Festésmódja látványos, pompás, gyakran a 18. századi rokokót idézi; képein a ruhák, bútorok anyagai ragyognak, szinte tapinthatók. Kompozíciói változatosak, nagy műgonddal dolgozott ki minden részletet. Borsos remekművei mellett bemutatnak néhány jellemző példát a kortárs osztrák és magyar festők munkáiból is, ezáltal lehetőség nyílik az összevetésre, és láthatóvá válik, hogy milyen szoros kapcsolat fűzte Borsost a kor fontos mestereihez.

Bécsből hazatérve Borsos új vállalkozásba fogott: az akkor még újdonságnak számító fényképezés területén próbálta ki magát, több pályatársához, például Barabás Miklóshoz is hasonlóan. Keresett fényképészként majdnem 44.000 felvételt készített; a ma ismert 3000-ből választották ki a tárlaton bemutatott 200 képet. A meglehetősen drágán dolgozó Borsos műtermét főként az arisztokrácia látogatta, de megfordultak nála a kor más kiemelkedő személyiségei, politikusok, művészek - köztük Liszt Ferenc - és a legdivatosabb hölgyek is. Fényképészi működésének fénykora a kiegyezés körüli időre tehető, ezért szerepel hangsúlyosan kiállításon az 1867-es országgyűlési album, melyben 360 képviselő arcképe látható. A Nemzeti Színház személyzete pedig a leköszönő intendáns számára készíttetett pompás kivitelű albumot, amelyben a teljes személyzet felvonul, köztük Erkel Ferenc hűséges kutyájával. Mindezt a Borsos korában használt fényképészeti eszközök bemutatója teszi még szemléletesebbé.

A kiállítás elején a közönség elé tárják a Borsos életéről fellelhető dokumentumok nagy részét, a művészbarátai által róla készített arcképeket. A kiállítás tematikai egységei egyes problémák köré rendeződnek. Megválaszolásra várnak a kérdések: Ki volt a Nemzetőr? Miről pletykálnak a bál után a lányok? Melyik ifjú arisztokratát festette meg Borsos libanoni emírként? 

A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található Borsos-művek mellett magyarországi köz- és magángyűjteményekből, de külföldről (Ausztriából, Horvátországból, Olaszországból, Szlovákiából) is kölcsönöztek festményeket. Ezeknek egy része hosszú ideig ismeretlen helyen lappangott, esetleg csak reprodukcióról vagy leírásból volt ismert. A sokszor valódi nyomozási izgalmakat rejtő művészettörténeti kutatómunka módszereinek és nehézségeinek érzékeltetésére bemutatnak olyan műveket is - régi kiállítási katalógusok, fotók segítségével -, amelyek ma már nem lelhetők fel. A kiállításhoz gazdagon illusztrált katalógus készül, mely a Borsos festői és fényképészi működéséről szóló tanulmányok mellett tartalmazni fogja ma ismert festményeinek és grafikáinak jegyzékét.

A kiállítás megtekinthető:
Magyar Nemzeti Galéria, C épület, földszint
2009.  október 25-ig..

 

Az MNG Szabadegyetem programjai a Borsos József festő és fotográfus (1821 – 1883) című kiállításhoz kapcsolódóan A Magyar Nemzeti Galéria hagyományaihoz híven ismét olyan előadásokat ajánl a látogató közönség figyelmébe, melyek segítenek elmélyíteni a kiállítás nyújtotta élményeket, s bővítik a kiállítás kapcsán szerzett ismereteket. A művészettörténeti, fotótörténeti, történeti előadásokat magába foglaló sorozatunk programjai csütörtöki, illetve keddi napokon délután 5 órakor kezdődnek a Magyar Nemzeti Galéria B épületének előadótermében. A programok látogatása ingyenes. Október 15. csütörtök, 17.00 Borsos József élete. Legendák és tények Békefi Eszter művészettörténész, a kiállítás kurátorának előadása Október 20. kedd, 17.00 „Császárváros csak egy van – Es gibt nur ein Kaiserstadt!” Magyarok Bécsben: 1840-1860 Fábri Anna irodalomtörténész előadása Múzeumok Őszi Fesztiválja Október 17. szombat, 16.00 Álruhában – Borsos József kiállítás A látogatók a kosztümös múzeumi program keretében ismerkedhetnek meg a 19.század egyik legfoglalkoztatottabb művészének, Borsos Józsefnek titokzatos életével. A programon a kiállításra megváltott belépőjeggyel lehet részt venni.
Fotósarok