Szabadidő magazin - Díszkivilágítás
Szabadidő magazin

Díszkivilágítás

2012. november 29. 12:42 |

Ünnepi fény a fővárosban.

 November 30-án, pénteken 17 órakor ünnepélyes keretek között, a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárban kerül felkapcsolásra a főváros ünnepi díszkivilágítása.

 

A Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. (BDK) pályázatot hirdetett meg az adventi díszkivilágítás látványképének megalkotására, amelyből a Fővárosi Önkormányzat választotta ki a belváros leendő ünnepi arculatát. 7 helyszínen (a Vörösmarty téren, a Váci utcában és a környező utcákban, az Andrássy út Oktogonig tartó részén, a Nagymező utcában, a Liszt Ferenc téren, a Városháza parkban, a Batthyány téren és a Clark Ádám téren), összesen mintegy 900 díszítő elemet és 28 km fényfüzért használtak fel a fák és kandeláberek díszítésére.  2011 óta minden díszítő elem energiatakarékos LED-es izzóval ég, így a világítás beépített teljesítménye ezzel, a korábbi mintegy 240 kW-hoz képest mindössze 89 kW. Ennek eredményeképpen a karácsonyi díszítő világítás áramköltsége alig haladja meg az egy millió forintot. Újdonság a díszítő elemek között az a huszonnégy kisméretű és nyolc nagyméretű egyedi gyártású, háromdimenziós dísz – szaknyelven „körszimmetrikus” motívum – amely még Európa más nagyvárosaiban is különlegességnek számít.

 

A fővárosi díszvilágítást, dr. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes, a Budapesti Karácsonyi Vásár ünnepélyes megnyitója keretében kapcsolja föl. Ezt követően, 18 órakor, az idei Vásár egyik leglátványosabb produkciója veszi kezdetét, a Gerbeaud-ház épületvetítése, melyet péntektől minden nap 17, 18, 19, és 20 órakor láthat a közönség.

 

A BDK Kft. által felépített közterületi dekoráció, szikrázó ünnepi fényt ad a városnak, amely nem csak az itt élők hétköznapjaiba csempész egy kis varázslatot, de az ide látogató külföldiek számára is egy ragyogó, látványos utcaképpel teszi vonzóvá a várost, az ünnepi készülődés időszakában.

 

Fotósarok