Szabadidő magazin - Szabadidő sport.
Szabadidő magazin

Szabadidő sport.

2013. január 15. 18:10 |

Tanácskozás a hazai szabadidősport lehetőségeiről.A lakosság 10%-a sportol rendszeresen.

Budapesten tartotta a Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (ISCA) a „jó kormányzás a szabadidősport terén” elnevezésű, a sport szervezésével, szervezetirányítással, a források és támogatások felhasználásával foglalkozó munkaprogramjának nemzetközi tanácskozását.

A tanácskozást dr. Radák Zsolt a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kar (TF) dékánja valamint Szekeres Pál az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára nyitották meg.

A budapesti több napos munkában hazánk képviseletében felkért előadóként részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Monspart Sarolta, és a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára Salga Péter, továbbá résztvevőként két munkatársa: Horváth Rita és Kutenics Judit.

A budapesti szervezést a TF részéről dr. Farkas Judit koordinálta.

A munkaprogram teljes körű programjában hazánkat Vass Henriett a MOB szabadidősport koordinátora képviselte, aki tapasztalatait ekként foglalta össze:

A három alkalommal megrendezett tréning sok tapasztalatot, új gondolatot, különböző szervezetek gyakorlatát sorakoztatta fel. Segített a szervezetek vezetőivel felvenni a kapcsolatot és a további együttműködés alapjait megteremteni.”

„Meglepetéssel olvastam a tanácskozás egyik főüzenetét: a „jó kormányzás” az alulról építkező sportszervezetekben, de a 3 napos program során egyre érdekesebb, izgalmasabb, érthetőbb és tanulságokat adó téma lett, mondta Monspart Sarolta. A „jó kormányzás”, tartalmi helyessége révén, fontos lenne Nálunk is, de a társadalmi változás lassú folyamat, s a volt „szovjet régióban” így Magyarországon is, a politika ma is még túlzottan rátelepszik a társadalmi életre. Kicsit ki is sajátítja, amint korábban is, nem hogy teret teremtene, segítené a civil szektor fejlődését. Látható a sportban is, hiszen egyetlen sportszervezetbe központosították a civil sportélet irányítását, forrásait.

Itthon, ma még nem jelentős „tömegek” tudnak csak saját pénzből sportolni, a legtöbbjüknél még a belső, egyéni „kényszer” sincs meg a rendszeres sportolás életmódba iktatásához. A lakosság 10 %-a azaz kb. egy millió ember sportol kellő mennyiségben. Közülük közel 300.000 igazolt sportoló, amelynek nagyobb fele labdarúgó. A lakosság fele, a nők pedig alig képviseltetik magukat e számban. A fennmaradó 700.000 magyar ember leginkább teniszezik, táncol, fut, kerékpározik, fitneszterembe jár, valamelyik harcművészet képviselője, gyalogol, Nordic Walking gyalogol, télen síel. Saját pénzen, általában minimális állami támogatás nélkül!

Segítség szükséges, a jó kormányzásra nagyon nagy lenne az igény itthon is, mint az EU sok más országában, ahogy az előadásokból is hallottuk: például Spanyolországban, Angliában, Írországban és Németországban. A „jó kormányzás” az anyagi támogatás mellett mindenhol biztosítja az átláthatóságot az alulról építkező sportszervezetek számára, a vezetői potenciálfejlesztést, mindezt természetesen utókövetéssel, ellenőrzéssel.

A tanultak alapján kellene:

-        sok-sok lakossági igény az alulról jövő sportszervezetek létrehozására,

-        az állam segítsége is - ma még – a kialakításhoz és működéshez, 

-        majd az átláthatóság biztosítása a jó – helyi, járási, megyei, országos - sportvezetés segítségével,

-        s végül a sportszervezetek, a sportolók létszámának növekedése országosan.” fejezte be Monspart Sarolta

Az uniós pénzből támogatott rendezvényen jelen volt Mogens Kirkeby, az ISCA elnöke is, akivel a Magyar Szabadidősport Szövetség vezetői tárgyaltak a hazai szabadidősport helyzetéről, és a további együttműködésről.

Fotósarok