Amikor még csak az állatok éltek
„Csak a kép tud mindent”
 Mit mondanak a képek, és mit mondhatunk a képek helyett? Hány képünk van saját magunkról és saját kultúránkról? Bán Zsófia új elbeszéléskönyvében számtalan módon teszi fel és válaszolja meg ezeket
a kérdéseket.
A tizenöt elbeszélésből álló kötet már címében is felvillantja a Bán Zsófia-történetek egyik visszatérő motívumát. Bán elbeszéléseiben az ember legintellektuálisabb személyiségjegyei közvetlenül találkoznak a benne, bennünk élő animálissal,
a mélyben lakozó érzéki-zsigeri teremtménnyel.
A két tartomány közötti közvetítésre az az elbeszélői nyelv és pozíció vállalkozik, amely (ön)ironikus kettős ügynökként hol a tudat absztrakt szerkezetét helyezi előtérbe, hol pedig a testek, a nyelven-inneni diskurzusok cserebomlásait írja le. Egyazon ütemben képes ábrázolni és értelmezni. Így pillantjuk meg a Röntgen-sugár feltalálását családi fénytörésben, az apa fotóját a munkaszolgálatról, a Bartók-darabba belesülő zongoristát, az ismerkedést a kínai vendéglőben, a vallomást a taxiban, Karády Katalint Brazíliában, és egy fényképészt az Antarktiszon. A történetek mögött pedig fokozatosan kirajzolódik egy huszadik századi közép-európai család gyakran traumákkal terhes sorsa, az anya és a lány perspektívájából, az apák hiányával. Így lesznek a kötet írásai folyamatos dialógusok, termékeny párbeszédek. Így lesz az olvasó maga is közvetítő. Tolmács és útitárs.
|
