Szabadidő magazin - Crescendo Szalonkert
Szabadidő magazin

Crescendo Szalonkert

2013. március 8. 17:32 |

Koncert a Cseh Centrumban.

Cseh Centrum - 1063 Budapest,  Szegfű utca 4.

2013. március 12. kedd 18:00

 

Közreműködnek:

Lenka Blahová (CZ, cimbalom), Pavel Koplik (CZ, hegedű), Szkordilisz Emília (oboa), Tóth Marianna (zongora)

 

Műsor:

Johann Sebastian Bach, Carl Philipp Emanuel Bach, Jean-Marie Leclair, Benjamin Godard, Hidas Frigyes, Vavrinecz Béla művei

 

Lenka Blahová 1989-ban született  Valašském Meziříčí-ben, Csehországban. 2005-2011 Kroměříž-i Konzervatóriumban tanult. Több nemzetközi verseny győztese, jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. A Crescendo Szalonkoncert műsorában a 2013 májusában megrendezésre kerülő valašske meziříčí-i Nemzetközi Cimbalomverseny anyagát játssza.

 

Pavel Koplik 1984-ben született Hodonin-ban Csehországban. A Kroměříž-i Konzervatóriumban tanult, s ezalatt az időszak alatt több alkalommal az Olomouc-i és Zlín-i Filharmonikus Zenekar szólistája. 2006-tól a prágai Zeneakadémia hallgatója, 2012-ben szerezte diplomáját prof. Petr Messiereur tanítványaként. Számos zenekar, mint például a Cseh Kamarazenekar és különböző formátumú kamaraegyüttesek tagjaként járja a világot.

 

Szkordilisz Emília a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Csánky Emília növendéke. Ötször vett részt a Nyári Művészeti Akadémián, ahol Kiss Józsefnél tanult. Több hazai és nemzetközi verseny győztese. Szólistaként játszott a Crescendo Akadémia Zenekarával és a Gödöllői Szimfonikus Zenekarral. 2010-ben és 2011-ben a CEI Youth Orchestra első oboistájaként turnézott Olaszországban.

 

Tóth Marianna jelenleg a Magyar Táncművészeti Főiskola korrepetitora. Tanulmányait a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte Pless Attila és Harazdy Miklós növendékeként. Több hazai és nemzetközi verseny díjazottja, illetve győztese. Kurzusokon olyan elismert tanároknál tanult, mint Ludmila Lazar és Rév Lívia.

 

Emília és Marianna 2012 nyarán a Padovai Nemzetközi Zenei Előadóművészeti Versenyen két kategóriában is elnyerték az 1. Díjat. Ennek folytán három koncertre kaptak felkérést. Ezen a koncerten 0 2013 március végi olaszországi turnéjuk műsorából hagzik el egy válogatás.

 

 

A Crescendo Szalonkoncert sorozat bemutatása:

 

A Crescendo Nyári Akadémiát szervező Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány 2012 januárja óta rendez Szalonkoncerteket magyar és külföldi kulturális intézetek partnereként. A Crescendo Nyári Akadémia Szalonkoncertjeinek eddig a budapesti Cseh Centrum, Finn Nagykövetség, Osztrák Kulturális Fórum, Szlovák Intézet, a bécsi Ballasi Bálint Intézet - Collegium Hungaricum, valamint a Nemzeti Galéria, Régi Zeneakadémia és Sárospataki Református Kollégium adtak otthont. A hangversenyek fellépői a Crescendo Nyári Akadémia legeredményesebb résztvevői, műsorukban elhangzanak barokk, klasszikus stílusú romantikus szóló- és kamaraművek.

 

 

 

Részletezett műsor:

 

J.S.Bach: g-moll szonáta  I.,II. tétel

Előadják: Szkordilisz Emília - oboa, Tóth Marianna - zongora

 

Carl Philipp Emanuel Bach: Esz-dúr fantázia

Előadja: Lenka Blahova (CZ) - cimbalom

 

Godard: Hegyi skótok indulója

Előadják: Szkordilisz Emília - oboa, Tóth Marianna - zongora

 

         szünet

 

Vavrinecz Béla: Sirató

Előadja: Lenka Blahova - cimbalom

 

Jean-Marie Leclair: A-dúr szonáta No. 2.

Előadják: Pavel Koplik (CZ) - hegedű, Lenka Blahova (CZ) - cimbalom

 

Hidas Frigyes: Oboaverseny I.,II. tétel

Előadják: Szkordilisz Emília - oboa, Tóth Marianna - zongora

 

Fotósarok