Szabadidő magazin - Armel Operafesztivál
Szabadidő magazin

Armel Operafesztivál

2013. április 2. 19:29 |

Cél a fiatal tehetségek felkutatása, a műfaj népszerűsítése.

Öötödik alkalommal kerül megrendezésre az Armel Operafesztivál. A hagyományoknak megfelelően több fordulóban választják ki a főszereplő énekeseket. Az áprilisi első fordulóra Budapesten és Párizsban  kerül sor, ahol énektudásuk alapján harminc versenyzőt juttatnak tovább. A második fordulóba jutó énekesek közül május 27-én  a rendezők választják ki az előadások szereplőit.

Szeged városa támogatja a versenyt. A Szegedi Nemzeti Színház negyedik alkalommal vesz részt az eseménysorozatban. Ismét bemutatkozik Szegeden a Center for Contemporary Opera. New Yorkban Alföldi Róbert rendezi William Mayer operáját, amelynek címe: Haláleset a családban.

Idén először láthatja a versenyben magyar közönség a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház produkcióját is.

A fesztivál igazgatója, Havas Ágnes  a megvalósítás anyagi hátteréről szólva kiemelte, hogy az  Operafesztivál mintegy kétszázmillió forintból valósul meg: Szeged városa negyvenmillió forinttal támogatja, a jegybevétel hárommillió forintot tesz ki, a minisztériumi és az NKA-támogatás körülbelül harmincmillió forint, a büdzsé többi része hazai szponzorációból származik. Szorosan együttműködnek a Szegedi Őszi Fesztivállal, és az egyetem kulturális irodájával.

A Fesztivál budapesti nyitókoncertjén a korábbi évek győztesei lépnek fel, rangos nemzetközi karmesterek vezényletével.  Az előadások nem csupán a Fesztivál magyar helyszínén, a Szegedi Nemzeti Színházban, hanem az “anyaszínházakban”, az adott évi együttműködő partnerek országaiban is bemutatásra kerülnek.

 

A Fesztivál bemutatói - a Duna Televízió, az Arte és az Arte Live Web közreműködésével - élő közvetítés által széles körben elérhetőek a világ minden pontján, a Mezzo a promociót segíti.

ARMEL OPERAFESZTIVÁL

 A 2013-AS ÉV

Nemzetközi első fordulók

 

Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Magyarország), 2013. április 14. Párizs, Théatre de Chatelet (Franciaország), 2013. április 22-24.

2013. május 25-26.

Összevont második forduló Szegeden. Válogatás a 2013-2014-es operabemutatók főszerepeire.

Helyszínek:

Korzó Zeneház, Szeged, Nemzeti Színház

2013 június 9.

A William Mayer: Haláleset a családban című Armel fesztivál-produkció bemutatója Avignon-ban

 

2013. október 6.

Nyitóhangverseny

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest

2013. október 6-19.

Armel Operafesztivál 2013

Helyszín: Szegedi Nemzeti Színház, Korzó Zeneház, egyéb szegedi helyszínek

2013. október 19.

Díjátadó Gála

Helyszín: Szegedi Nemzeti Színház

2013. december 4.

A 2013-as év legjobb produkciójának választott operaelőadás bemutatója Avignonban

 

 

Fotósarok