Szabadidő magazin - Budapest Folk Fest
Szabadidő magazin

Budapest Folk Fest

2013. április 17. 19:59 |

Van benne muzsika!

2013. április 17-21.

A Budapest Folk Fest, az év folk és világzenei fesztiválja. A Fonó szervezésében immár negyedszer megvalósuló fesztiválon két lemezbemutató koncert, tematikus napok, világhírű magyar és külföldi előadók várják a közönséget. A Rendhagyó Prímástalálkozó és a Szászcsávási zenekar fellépésével induló sorozat Lajkó Félix első citerás lemezének bemutatójával zárul de fellép az öt nap alatt Herczku Ági, Szalóki Ági, Balogh Kálmán, Yengibarjan David, a Tárkány Művek, a Söndörgő, a külföldi vendégek közül Giani Lincan cimbalmos Hollandiából, Gevorg Dabaghyan dudukművész pedig Örményországból érkezik. A fesztivál központi helyszíne a Fonó Budai Zeneház, két nap a Hagyományok Házában is lesz program, a gálakoncertre pedig az új BMC Zenei Központban kerül sor.

A Budapest Folk Fest 2013 a Hagyományok Házában a Rendhagyó Prímástalálkozó második lemezének bemutatójával veszi kezdetét április 17-én. A Fonóban ugyanaz nap különleges vendégek érkeznek a ház nyitása óta minden szerdán működő, hagyományos szerdai HaTeHa táncházba: a Kárpát-medencei vonós népzene emblematikus bandája, a Szászcsávási Zenekar lesz a házigazda, akik felváltva muzsikálnak az Üsztürüvel. A Hagyományok Házában váltott jegyek érvényesek ugyanaznap a Fonó HaTeha táncházába is.

Április 18-án csütörtökön „Csak Csajok” címmel igazi őszművészeti női prémiumprogramot kínálunk: Csurák Erzsébet selyemfestő kiállításmegnyitóját a következő együttesek koncertje követi: Heten Herczku Ágival, Szalóki Ági Tik Trió, Tintér Gabriella és az idén a szerdai táncházakban végig muzsikáló Szeret. A Folkkocsmában női prímások muzsikálnak. Az este folyamán bemutatjuk Szirmay Zsanett és barátai, fiatal textil- és ruhatervezők minikollekcióját és bórkóstolót is tartunk.

Április 19-én pénteken a cimbalom lesz a középpontban. A hangszer jelenlegi formában jellegzetesen magyar találmány, de az utóbbi évtizedekben hazánk mellett elsősorban Romániában virágzik. Ezt tükrözi a fellépők névsora is. Giani Lincan román származású, Hollandiában élő cimbalomművész magyar zenészekkel együtt lép színpadra. Marcel Comendant moldáviai születésű, Szolvákiában élő művész saját együttesével a PaCoRa Trióval érkezik. A hazai művészeket a magyar cimbalomzene és a magyar világzene nagy klasszikusa, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band képviseli, valamint a fiatalok részéről az egyik legizgalmasabb, az elmúlt évben számos elismeréssel díjazott formáció cimbalmosa, zenekarvezetője Tárkány-Kovács Bálint, aki együttesével, a Tárkány Művekkel lép fel.

„Van benne muzsika!” – Április 20-án, szombaton emblematikus hazai együttesekkel keressük az  év népzenész borát a kiállító hazai prémium borászatok kínálatából.  Kóstolgatunk, ízlelünk és persze mulatunk a Söndörgővel, a Tükrös Együttessel, a FolkEmbassy – Népzenei Nagykövetséggel és az Erdélyi zenészek válogatott zenekarával, és persze a vendégeinkkel. Az este tiszteletbeli házigazdáji a gyimesi Szellő néptánccsoport és a Zerkula és a Kolo zenekarok. Ugyanezen a napon a Hagyományok Házában a Vásárhelyi László Táncszínpad, a  Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes és – még a Fonó béli szereplésük előtt – a Szellő Néptánccsoport lép fel este 7 órától.

Április 21-én délután a BMC zenei központban Mauricio Vicencio szerzeménye, az Andok mise hanzik el a Los Gringos együttes előadásában mintegy 50 fős kórussal. Közreműködik az All The Ages, a Bástya, és a Capo di Tutti i Capi kamarakórusok . A Los Gringos andoki, elsősorban ecuadori, perui, bolíviai népzenét játszik, és olyan magyar tagokból áll, akik elkötelezett rajongói és többségében már 20-25 éve művelői ennek a kultúrkörnek.

A vasárnapi gálán, április 21-én Lajkó Félix új, citerás lemezének bemutatójára kerül sor a frissen megnyitott BMC zenei központban. Éppen egy éve, a Budapest Folk Fest nyitónapján muzsikált először koncerten Lajkó Félix gyermekkori hangszerén, az életében különleges szerepet játszó citerán. Azóta eltelt egy év, a repertoár számos hazai és külföldi koncerten formálódott, többek között Roby Lakatossal is a MÜPÁ-ban, s végül megszületett az ördög hegedűségek első citerás albuma. Az est további fellépői is különleges zenei élményeket ígérnek: Lukács Miklós-Borbély Mihály duó, Yengibarjan David triója és különelges vendége a jereváni örmény dudukművész Gevorg Dabaghyan, világhírű zenész , egy nagyszerű iskola folytatója és átadója. A duduk egy ősi, valószínűleg örmény eredetű duplanádas fúvóshangszer, több Közel-Keleti országban megtalálható, de az örmény mesterek vitték tökélyre!


Fotósarok