Szabadidő magazin - Hit, mítosz, művészet
Szabadidő magazin

Hit, mítosz, művészet

2013. április 30. 19:54 |

Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek kiállítás Balatonfüreden.

A Magyar Nemzeti Galéria és a Vaszary Villa közös kiállítása

Balatonfüred, Vaszary Villa

2013. május 4 – szeptember 15.

 

A nagybányai festőközösség megalakulása 1896-ban a modern magyar művészet megszületését jelentette. Művészi programjuk egyik fontos célja volt a hagyományos történeti és vallásos festészet megújítása is. A festői Nagybánya friss rétjei, ligetei, barátságos hegyei, emberléptékű városi környezete vált a bibliai szent események helyszínévé a nagybányai alapító mesterek festészetében. 

                A bibliai tematika Ferenczy Károly életművében foglalta el a legnagyobb teret. Korai nagybányai időszakában szinte évente festett egy-egy jelentős biblikus képet. A legelső nyáron, 1896-ban alkotott emblematikus műve, A hegyi beszéd után sorra születnek meg bibliai témájú festményei: a Háromkirályok, a Józsefet eladják testvérei, az Ábrahám áldozata vagy A tékozló fiú. A történelem újfajta felfogása elsősorban Hollósy Simon, Réti István és Thorma János életművére volt jellemző. Az ő történeti festészetükben nem a nagy történelmi személyiségek, hanem az egyszerű emberek állnak a középpontban. A történeti jelenetekkel rokon mitológiai motívumok is rendre felbukkannak az alkotók képein, melyeken hol a régi görögök mitikus históriái, hol pedig a magyar őstörténet kalandos eseményei elevenednek meg. A nagybányai mesterek a modern magyar könyvillusztráció megteremtőiként is figyelemre méltó műveket alkottak. Munkásságukból kiemelkednek Kiss József, Bródy Sándor vagy Vörösmarty Mihály köteteinek illusztrációi.

                A kiállítás Ferenczy Károly és a nagybányai művésztelep alapító mestereinek biblikus és vallásos tárgyú képeiből, valamint mitológiai és irodalmi ihletésű műveiből ad reprezentatív válogatást, melynek gerincét a Magyar Nemzeti Galériából kölcsönzött képek alkotják, de a szentendrei Ferenczy Múzeumból valamint a Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeumból is érkeztek művek a tárlatra. A közgyűjteményi anyagot két magángyűjteményi remekmű is kiegészíti. Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Thorma János, Glatz Oszkár, Csók István és Koszta József mintegy félszáz műve, valamint az illusztrációkkal teli irodalmi albumok eddig még soha nem vizsgált összefüggésben jelennek meg kiállításunkon, mellyel tisztelegni kívánunk Balatonfüred, e jelentős kultúrtörténeti hagyományokkal rendelkező város történelmi és művészeti öröksége előtt is.

                A kiállítás helyszíne Vaszary Kolos (1832–1915) esztergomi érsek nemrégiben felújított nyaralója, amely már egykori lakója révén is méltó keretet ad a tárlatnak. A kiállítást gazdagítja a nagybányai művésztelep történetét feldolgozó dokumentumfilm is.            

                A kiállítást rendezte: Plesznivy Edit, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológus-művészettörténésze.

Fotósarok