Szabadidő magazin - Makrovilag Utazási Iroda
Szabadidő magazin

Makrovilag Utazási Iroda

2013. május 2. 21:46 |

Idegenforgalmi közgazdász vallási turizmus szakirányú képzés

A Makrovilág Utazási és Zarándok Irodát Madari Gyula alapította 1987-ben. Az Iroda 26 éves fennállása sikertörténet. A szervezésükben megvalósult renezvények ötszázezer zarándok utat jelentenek.

A sajtónak most a vallási turizmus szakirány beindításáról számoltak be. Virág Karolina Kitti a győri Nyugat-Magyarországi Egyetem II.éves hallgatója a turizmus-vendéglátás szak célját fogalmazta meg, mely olyan, vallási turizmussal foglalkozó szakemebereket képez, akik az egyházturisztikai célcsoportok szabadidő eltöltési lehetőségeit mérik fel és képesek azokat a gyakorlatban alkalmazni is.

A képzés 2010-ben indult, jelenleg három évfolyamon mintegy 60 hallgató vette fel a szakot. A tanterv hittudományi, művészeti és idegenforgalmi képzést biztosít, a hallgatók 60 kredit pontot kaphatnak, melyhez a szakmai gyakorlat során még 30 kredit szerezhető.

75 éve rendezték meg Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszust. A jubileumi év alkalmából május 10-11 között rendezik meg a Váci Egyházmegyei Kongresszust. A Makrovilág Zarándok Iroda dunai hajós virrasztással és Vácott fáklyás körmenettel kapcsolódik be a Kongresszusba.

Részletes program: www.ek2013.hu

Fotósarok