Szabadidő magazin - Janics Natasa formában
Szabadidő magazin

Janics Natasa formában

2013. május 26. 20:18 |

Három arany és egy ezüstérem a világbajnoki válogatón.

A Graboplast Győri VSE olimpiai bajnoka, Douchev-Janics Natasa parádés formában versenyezte végig az első Európa- és világbajnoki válogatóversenyt. Három arany- és egy ezüstérmet szerzett a hétvége során, miután a K-2 500 méter megnyerését követően K-2 200 méteren is nyert Kovács Katalinnal, sőt győzni tudott 200 egyesben is. Tótka Sándor is duplázott vasárnap. A Kőrös Kajak fiatalja szenzációs döntőt nyert Dudás Miklós ellen.

Douchev-Janics Natasa könnyedén győzte le a sprintben kísérletező Kozák Danutát, míg párosban Kovács Katalinnal az 500 méter után 200-on sem akadt igazi kihívójuk. Bár Kárász Anna és Vad Ninetta párosa nagyon készült a bravúrra, a táv felénél megbillentek a fiatalok, ami azt eredményezte, hogy Tóth Dzsenifer és Hagymási Réka kettőse érkezett a második helyre.

„Boldog vagyok, hogy így sikerült ez a hétvége – értékelt Douchev-Janics Natasa. – Három számban győztem, az egyesnek kifejezetten örülök, és bár jó lett volna ötszáz egyesben is nyerni, nem akarok telhetetlen lenni. Hogy a négyesben benne leszek-e? Erről a szakmai bizottság és az elnökség dönt majd.”

Fotósarok