Szabadidő magazin - Ifjúsági Víz Dij
Szabadidő magazin

Ifjúsági Víz Dij

2013. június 5. 19:31 |

Magyar középiskolások a döntőben.

Idén először vesz részt magyar csapat a vízügyi szakma kiemelkedő ifjúsági díjaként ismert Stockholmi Ifjúsági Víz Díj nemzetközi verseny döntőjében. A fődíjért a Global Water Partnership (GWP) Magyarország által szervezett, a Víz az Élet Alapítvány, a Coca-Cola Magyarország, a GE Water and Process Technologies és a Fővárosi Vízművek által 1-1 millió forinttal támogatott hazai verseny győztese, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapata indulhat.

2013. június 1-jén került sor a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize) magyar versenyének döntőjére Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A hat döntős pályamunka közül a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium A Szinva-patak jelentősége (The Importance of the Szinva-stream) címmel beadott dolgozatát ítélte a legjobbnak a hazai vízügy szaktekintélyeiből és a verseny támogatóinak, partnerszervezeteinek képviselőiből álló tíztagú zsűri.

A győztes 2013. szeptember 1. és 6. között, a Víz Világhéten, Stockholmban képviselheti Magyarországot a rangos vízügyi vetélkedő nemzetközi döntőjében.

Az ENSZ 2013-at a Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Évének nyilvánította. A hazai verseny döntősei részt vehetnek majd a 2013. október 8. és 11. között megrendezésre kerülő Budapest Water Summit Ifjúsági Fórumán, ahol a győztes csapat tagjai egy előadás keretében mutathatják be a projektjüket.

A versenyre idén először került sor Magyarországon, amelynek védnöke Kovács Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium vízügyért felelős helyettes államtitkára volt. A vetélkedőre 15-20  év közötti középiskolások egyénileg, vagy legfeljebb 3 fős csapatban nyújthatták be angol nyelvű pályázataikat az élet minőségének javulását elősegítő, helyi, regionális, országos, vagy globális témával foglalkozó, vízügyi vonatkozású témákban.

A vetélkedő hazai győztesének a svédországi döntőben angol nyelven kell ismertetnie pályázatát, több mint harminc országból, a világ minden tájáról érkező csapat társaságában. Az 1997-ben alapított Stockholmi Ifjúsági Víz Díj a vízügyi szakma Nobel-díjaként ismert Stockholm Water Prize fiataloknak szóló változata. A díjért versengő pályázatok a jövő generációi számára kínálnak megoldásokat a vízzel kapcsolatos problémákra. A nemzetközi verseny védnöke Viktória, svéd koronahercegnő, aki találkozik a döntő résztvevőivel és személyesen adja majd át a győztesnek járó díjat.

A hazai döntő győztes csapata a most bemutatott projekten már 2010 óta dolgozik. „Mind a hárman fontosnak érezzük az édesvízkészlet és a környezet védelmét – ezért választottuk témánkul a Szinva patak vízellátásban betöltött szerepét.” – mondta ifj. Polák Péter, a nyertes csapat tagja. A háromfős csapat másik két tagja Kakas Dézi és Béri János volt.

A zsűri tagjait annyira meggyőzte a pályamunkák magas színvonala, hogy több szakmai díjat és pénzjutalmat is felajánlottak. A verseny főtámogatói között szerepelt a Coca-Cola Magyarország, a Víz az élet Alapítvány, a GE Water and Process Technologies és a Fővárosi Vízművek, további támogató volt a Magyar Szennyvíztechnikai Szövetség, a Közművagyon Értékelési és Gazdálkodási Klaszter és a HAURATON Magyarország.

 

Fotósarok