Szabadidő magazin - Pozsonyi koronázási ünnepség
Szabadidő magazin

Pozsonyi koronázási ünnepség

2013. június 14. 21:42 | Tausz Anikó

Az idegenforgalom legnagyobb rendezvénye. Duna Fesztivál, a folyó, amely összeköt.

 A Szlovák Idegenforgalmi Hivatal, a Budapesti Szlovák Intézet és Pozsony Főpolgármesteri Hivatala képviselői  Budapesten sajtótájékoztatón mutatták be  a június 21-23. között sorra kerülő Koronázási Ünnepi Játékok programsorozatát, és a  szeptember 5-8. között megtartandó Pozsonyi  Duna Fesztivál /Donau Fest / rendezvényt.

Húshegyi Gábor, a Budapesti Szlovák Intézet  igazgatója  a közös történelmi hagyományokra utalt, mely összeköti a két ország múltját és jelenét. A koronázási ünnepségek menetét  Miroslav Vetrik ismertette.  Ez alkalommal I. Lipót 1655-ös koronázási szertartását láthatják a nézők.

Felidézve az egykori koronázások hangulatát a szertartás után énekesek, muzsikusok lepik el az utcákat, az uralkodó pedig érméket szór a nép közé. Az aranytallérok másolatát erre a célre készítették el. A Kékfrankos Fesztivál keretében a város egy szökőkútjából 150 liter bor tör majd fel.

Színészek elevenítik fel I.Lipót uralkodásának főbb eseményeit, így látható lesz a Wesselényi féle összeesküvők kivégzése. A törökök felett aratott győzelemre  a törököket és a császáriakat megszemélyesító két csapat sakkpartija emlékeztet. De lesz itt egyidejűleg  Kézműves Vásár, a Szabad Királyi Városok Történelmi Vására. Az ünnepségsorozatot tűzijáték zárja.

Frantisek Stano,  a város idegenforgalmi terveit vázolta fel,  a koronázási önnepségek Pozsony legsikeresebb turisztikai rendezvénye. Minden Szilveszterkor a korona másolatával üdvözlik az új esztendőt.

 A jövő terveiben szerepel, hogy minden héten rendezzenek ilyen idegenforgalmi attrakciókat. 

 A Donau Festnek, a németországi Ulmmal kötött szerződés alapján a páros években Ulm, a páratlanokban Pozsony lesz  a házigazdája. A fesztivál keretében Pozsony új városrészének bemutatása a cél, elsődlegesen a fiatalok számára vonzóvá tenni a szabadidő  kulturált eltöltésének lehetőségeit.

 

 

A pozsonyi Koronázási Ünnepi Játékok Szlovákia egyik legnagyobb kulturális eseményévé nőtte ki magát az évek folyamán, hiszen szórakoztató módon, ugyanakkor hitelesen hozza életközelbe a Pozsonyban megkoronázott 18 király és királyné történelmi források alapján rekonstruált koronázási szertartását, amely során 120 színész működik közre korhű jelmezekben.

A szertartásrend szerint az esztergomi érsek, az ország prímása a király fejére helyezi a Szent Koronát, majd átadja a koronázási jelvényeket: a kardot, a palástot, az országalmát és a jogart. Ezt követően a király felavatja az aranysarkantyús lovagokat, majd leteszi a koronázási esküt, ígéretet téve, hogy megtartja az ország területi épségét. A koronázási aktus után Pozsony utcáin kezdetét veszi a népünnepély, amelyen kézművesek, mutatványosok, korabeli zenét játszó muzsikusok, énekesek, lovagi torna és más látványosságok elevenítik meg a kor hangulatát.

 2013. június 21.-23. - I. Lipót koronázása (1655. június 27.)

2014. június 20.-22. - I. József koronázása (1687. december 9)

Fotósarok