Szabadidő magazin - Eger, egész nyáron
Szabadidő magazin

Eger, egész nyáron

2013. június 18. 20:58 |

Eger, a TE történeted, programkavalkád nyárra. Költözz Egerbe!-pályázati felhívás.

 

EGER A TE TÖRTÉNETED, NYÁRON IS!

 

 

Eger városa egy kicsit minden magyar ember városa, hiszen Egerhez mindannyian kötődünk legalább egy személyes élménnyel. Ezért mondjuk, hogy „EGER A TE TÖRTÉNETED”, és ez igaz a nyárra is!

Eger 2013-as kulturális és turisztikai rendezvénykínálatának részleteiről Habis László polgármester adott tájékoztatást. Kiemelte: Eger nagyon komoly tradíciókkal és értékekkel rendelkező település, ugyanakkor folyamatosan fejlődő város is. A karakteres és színes nyári-őszi programpaletta tükrözi az igazi egri értékeket, középpontjában Eger 1552-es üzenete, a jubileumi Gárdonyi Emlékév, valamint a megújulás áll. Ezek az elemek gazdagítják a már jól ismert bor-gasztronómiai és zenei fesztiválokat. Hangsúlyozta: Eger minden hétvégén kínál valami különlegeset, 2013-ban tehát kötelező a városba látogatni, sőt, akár érdemes Egerbe is költözni! Habis László polgármester, valamint az egri nyár hivatalos idegenvezetői: Fesztbaum Béla színművész és Herczeg Flóra énekesnő ennek a gondolatnak a jegyében hirdette meg közösen a „Költözz Egerbe!” akciót

Kiemelt programok:

 

Gárdonyi kuckó - Bemutató: 2013. június 22.

A Gárdonyi kuckó az író életművével, műveinek legfontosabb figuráival ismerteti meg az érdeklődőket. A látványos installáció – mely egy külső és belső színes nyomással készült sátor – május 22-én a Múzeumok Majálisán indult vándorútjára. A kuckó különleges látványával, barátságos légkörével, izgalmas játékaival, sokak érdeklődésére számító programjaival népszerűsíti Gárdonyi életművet és az olvasást.

 

XXV. Nemzetközi Agria Folktalálkozó és XVII. Egri Bikavér Ünnep

2013. július 11-14.

A nemzetközi összetételű és hírű folklórrendezvény a nemzeti kultúrák ünnepe: magyar és külföldi együttesek tánccal, zenével, pompás öltözetekkel hívják fel a figyelmet nemzeti hagyományaikra. A program részeként lesz jelmezes felvonulás, népzenei és világzenei koncertek, táncműsorok, tértáncok, táncházak, kézművesek vására, gasztronómia és borászati bemutatók az eseménynek otthont adó Érsekkertben. A július 13-ai Gálaműsorban fellépnek a „Fölszállott a páva” verseny győztesei, döntősei is. Ez a hétvége a színes programok mellett természetesen a kiváló egri vörös borokról és a hozzájuk társított étkekről szól. Az Egri Bikavér - nyári melegben a fogyasztók által igen kedvelt - vendégei, az Egri Csillag és az Egri Rozé szintén várják a borkedvelő nagyközönséget.

 

Egri Termál- és Strandfürdő

2013. július 31-étől új korszak kezdődik az Egri Termál- és Strandfürdő életében. Az 5 hektáron működő, egyedi kialakítású parkfürdő izgalmas, a XXI. század elvárásainak megfelelő újdonságokkal várja a vendégeket.

Európai Uniós támogatásnak köszönhetően július végétől vehető igénybe a 200 méter hosszú, 3 emelet magas, három csúszdából álló csúszdapark. Épül egy impozáns fürdőház is, melyben két, egyenként 100 m² felületű medence és pihenő galéria  is kialakításra kerül. A fejlesztésnek köszönhetően, 2013. július 31-től összesen 11 medence (5 gyógyvizű medence és 6 élmény medence), egy dögönyöző illetve a fürdőház két medencéje áll majd a Vendégek rendelkezésére.


 

Gárdonyi – évhez kapcsolódó programok

2013. augusztus 8-11. - Gárdonyi Irodalmi Fesztivál

Az irodalmi fesztivál a Gárdonyi Emlékévben indul útjára. Az Egri Vár különböző helyszínein, a Gárdonyi Emlékmúzeumban és annak kertjében felolvasó színházak, filmvetítések, könyvbemutatók, irodalmi műsorok és kiállítások, gyermekprogramok, könnyűzenei és komolyzenei koncertek népszerűsítik a magyar irodalmat, és elevenítik meg az Egri csillagok és a magyar írók, költők műveinek világát.

A program kiemelkedő eleme az Egri csillagok! A te történeted című játék és bemutató, mely során a fesztiválra látogatók részeseivé válhatnak a regény legfontosabb eseményeinek. A játékban szereplők korhű jelmezekben és díszletek között játsszák el a történeteket. A játék során az Egri csillagok története – a város szlogenjének megfelelően a látogatók történetévé válik – Eger, a Te történeted!

A fesztivál négy napján a látogatók bárhol találkozhatnak portyázó törökökkel, vagy személyesen Jumurdzsákkal. Tanúi lehetnek Bornemissza Gergely és Vicuska első közös kalandjának, majd később esküvőjének, sőt, akár maguk is felkészülhetnek az ostromra a huszárvirtus gyakorlásával. A játék szereplőválogatása, az EGER 1552 Casting július 6-án lesz.

 

Országos alkotói pályázat

A Gárdonyi Emlékbizottság és az Egri Kulturális és Művészeti Központ „Földre néző szemek, égre néző lelkek” címmel alkotói pályázatot hirdet művészeti és egyéb kézműves műfajban.

A pályázatra olyan alkotásokat várnak, melyeket valamely Gárdonyi mű gondolata, cselekménye, hőse, helyszíne vagy a művekben megjelenő tárgyak ihlettek.

 A pályaművek lehetnek képző- és iparművészeti alkotások, kézműves termékek, illetve használati- és dísztárgyak. 

Az országos kiállításra kerülő alkotásokat szakértő zsűri válogatja.

Az alkotások beküldési határideje: 2013. szeptember 15.

 

 

Végvári vigasságok - történelmi fesztivál az egri várban

2013. augusztus 15 - 20.

A fesztivál a 16. században élt várvédők és török ostromlók mindennapjainak bemutatásával teremt középkori kavalkád hangulatot az Egri Várban. Lesz haditorna, tüzérségi és fegyveres bemutató, interaktív tárlatvezetések, bábszínházi programok, vitézi próbák, koncertek. A Végvári Vigasságok fő attrakciója a haditorna csoportok közreműködésével bemutatott Ostrom lesz.

 

 

Egri Bormustra és Szüreti Fesztivál

2013. augusztus 23 - augusztus 25.

Az Egri Bormíves Céh szervezésében idén 11. alkalommal rendezik meg az Egri Bormustrát és Szüreti Fesztivált. Az eseménynek otthont adó Eszterházy téren bemutatkoznak az egri történelmi borvidék borászai. Idén 22 egri borászat, közel 160 nemzetközi díjas borát kóstolhatják meg a látogatók, akiket nyárson sütött gasztronómiai különlegességekkel is várnak a szervezők.

 

KÖLTÖZZ EGERBE! - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

Eger Önkormányzata „Költözz Egerbe!” címmel pályázatot hirdet, melynek nyertesei 2013. július 20-a és augusztus 20-a között, egy hónapig élvezhetik Eger vendégszeretetét.

A felhívásra olyan, élményekre és kikapcsolódásra vágyó, kreatív fiatalok (párok, barátok) jelentkezését várják, akik otthonosan mozognak a közösségi médiában, szívesen vezetnek blogot, érdeklődnek a hazai kulturális programok és fesztiválok iránt, és vállalják, hogy egri történeteiket - fényképek és videofelvételek közzétételével, valamint szöveges formában - megosztják az egész országgal.

Ami az élményen túl garantált: a nyertes párnak az egriek 150 000 Ft költőpénzt, szállást, a különböző eseményekre szóló belépőjegyeket, valamint több vacsora meghívást biztosítanak.

Pályázati határidő: 2013. július 5.

Jelentkezés módja: egy 1 perces videoblog feltöltése egy videomegosztóra, majd a link továbbítása egy rövid bemutatkozó levél kíséretében a koltozzegerbe@ph.eger.hu címre. A video témája: „Miért szeretnénk Egerbe költözni?”

A jelentkező párosok személyes meghallgatáson is részt vesznek, Budapesten!

 

 

 

 

 

Fotósarok