Szabadidő magazin - Somló Hegy Hangja Fesztivál
Szabadidő magazin

Somló Hegy Hangja Fesztivál

2013. július 3. 20:08 |

A Somló-Ság kulturális tengelyén.

július 18-21., Doba - Erdődy Kastély

 

Immár öt éve, hogy a Somlói Térség több közéleti szereplőjének összefogásával létrejött az első Somló Hegy Hangja Fesztivál. Az esemény olyan térséget igyekezett életre kelteni, ahol a kultúra szereplői és produktumai erősen kallódóban voltak. Alig működtek művészeti csoportok, közösségek, a kultúrházakat szinte kizárólag az utazó alkalmi árusok használták, az emberek egyetlen közösségi tere a vendéglő volt.

 

A Somló fellelhető hagyományokban gazdag, évszázados értékekkel rendelkező, szunnyadó vidék. A Hegy borászai mostanság kezdenek ráébredni arra, hogy a többi borvidék már rég felismerte az összefogásban, a helyi értékek védelmében és a szélesebb rétegekre is ható közösségi eseményekben rejlő lehetőségeket és ezeket kiaknázva igen hatékonyan propagálják boraikat, turisztikai kínálatukat.

 

A Somlón – több helyi hatású – program után a Somló Hegy Hangja Fesztivál volt az első esemény, amely túlmutatott a kistérség határain. A rendezvény szervezői a helyi emberek kulturális szokásaihoz, érzékenységéhez igyekeztek kijelölni a programok fő vonulatát. A legnagyobb szerepet a népi alapú világzene, az autentikus népzene és az értékes jazz muzsika kapja. A kiegészítő programokban nagy hangsúly kerül a családok, kisközösségek kikapcsolódásának lehetőségére és a helyben fellelhető, termelődő értékek bemutatására, népszerűsítésére.

 

A Fesztivál idén július 18-21-ig kerül megrendezésre a dobai Erdődy Kastély gyönyörű ősparkjában. Az előadók közül nem maradhatnak ki a magyar népzenei, világzenei és jazz élet legkiválóbbjai.

 

Fontos szerepet kap a Somló bora, mely a legjellegzetesebb magyar fehérbor. Különleges savaitól, ásványi anyagaitól kap sajátos ízvilágot a négy somlói alapbor (furmint, olaszrizling, juhfark, hárslevelű). E borokat a Somló bortermelői a helyi termékvásárban kínálják a vendégek számára.

 

Program

Folyamatos programok:

·        Ökovásár, helyi termék vásár

·        Borvásár

·        Kézművesek, mesteremberek vására, bemutatók, foglalkozások, gyermekjátszótér

·        Cigány Hagyománysátor

·        A térség Várkapitányságainak programja, kiállítása

 

Július 18. csütörtök

Ø     Szászcsávás Band

Ø     Magyarpalatkai Banda

Ø     Szalonna Banda

Ø     Aranysarkantyúsok és Aranygyöngyösök gálaműsora

Ø     Lighthouse Music

Ø     Elsa Valle

Július 19. péntek

Ø     Szászcsávás Band

Ø     Magyarpalatkai Banda

Ø     Técsői Banda

Ø     Fláre Beás

Ø     Romungro Fiúk

Ø     Táncol-Kodo Táncegyüttes

Ø     Romengo

Ø     Duna Művészegyüttes

Ø     Both Miklós, Szokolai Dongó Balázs

Ø     Balázs Elemér Group

 

Július 20. szombat

Ø     Szászcsávás Band

Ø     Magyarpalatkai Banda

Ø     Szeret zenekar

Ø     Nadara zenekar

Ø     Romano Trájo

Ø     Túlpart Együttes

Ø     A Köztársaság Bandája

Ø     Csík Zenekar

Ø     Ferenczi György és a Rackajam

Ø     Bécsi Délibáb Néptáncegyüttes – Tabán zenekar

 

Július 21. vasárnap

Ø     Térségi amatőr művészeti csoportok kulturális találkozója.

(Dobai daloskör, Kerta Néptánccsoport, Csögle Néptánccsoport, Lyra Dalkör Somlóvásárhely, Kemenesmagasi Citerazenekar, Kemenesalja Néptáncegyüttes, Ajka-Padragkút Táncegyüttes, Veszprém-Bakony Táncegyüttes és a Zagyva Banda, Apetka Táncegyüttes, Kemenesalja Néptáncegyütes, Rábagyöngye Kultúrcsoport, Margaréta Népdalkör, Cirbolya Citerazenekar, Kacagógerle Népdalkör, Fekete Néptánccsoport…)

Ø     Színházak, játszóházak, kézműves foglalkozások

Ø     Aranygyapjú Társulat

Ø     Bécsi Délibáb Néptáncegyüttes – Tabán zenekar

Ø     Kákics Együttes

Ø     Borfolk

Ø     Szívek Zenekar

Ø     Magyar Népi Virtuózok – Csík János vezetésével

Ø     Zagyva Banda

Ø     Cimbaliband

 

Táncház

Csütörtökön, pénteken és szombaton 23.00-tól táncház Papp Zoli Kocsmájában. Házigazda a Zagyva Banda, vendégek az erdélyi zenekarok.

 

 

Szombaton GEOTÚRA Czibula Györggyel

 

Fotósarok