Szabadidő magazin - Taekwondo
Szabadidő magazin

Taekwondo

2013. július 4. 20:16 | Lévai György

Három magyar a világbajnokságon.

  Legjobb magyar versenyzőink már elutaztak a július 15.-én a mexikói Pueblában sorra kerülő világbajnokságra.Még a versenyek előtt alkalmuk lesz akklimatizálódni, hogy eredményesen szerepeljenek. A nagyszabású eseményről a szövetség elnöke Patakfalvy Miklós adott tájékoztatót. Ebből kiderült, hogy az előző világbajnoksághoz képest jóval több ország és ezáltal több induló várja a rajtot. A korábbi  VB-n 149 ország versenyzői mérték össze tudásukat, de az idei világbajnokságra még több nemzet adta le nevezését.
   Ami a magyarokat illeti két hölgy Kotsis Edina és Gonda Ivett veszi fel a verseny kategóriájukban a többiekkel.Érdekességnek számit, hogy Gonda Ivettet az idén honositotta vissza a szövetség.Eddig Kanadában élt és két olimpián is részt vett. Ídén megnyerte a holland nyílt bajnokságot ami nagy fegyverténynek számított.Kotsis  Edina pedig a belga Nagydijat nyert, tavaly pedig a döntőig jutott az Európa bajnokságon  ahol vereséget szenvedett. A mieink közül a legtapasztaltabb Tóth Balázs akinek van már EB- ötödik helye, Tavaly debütált, minta válogatott edzője.Sérüléséből felgyógyult és bizalommal várja a nagy megmérettetést.

Fotósarok