Szabadidő magazin - Fischer Annie év
Szabadidő magazin

Fischer Annie év

2013. július 12. 15:43 | Gold György

Születésének 100. évfordulójára tervezett zenei események.

                                                                   2013. július 5-én ünnepli a zenei világ Fischer Annie, a 20. század egyik legnagyobb zongoraművészének 99. születésnapját. Ez alkalomból a Zeneakadémia Ligeti Györgyről elnevezett épületében sajtóbeszélgetést tartottak, melyen részt vett Vásáry Tamás zongoraművész, Batta András a Zeneakadémia rektora és Dr. Székely György az évfordulós emlékezések szervezője.

Batta András rövid megnyitójában ismertette a következő, úgynevezett „Fischer Annie év” tervezett eseményeit. A következő egy évben, készülve a 100. évfordulóra „mini” hangverseny sorozatot terveznek, olyan résztvevőkkel, akik ismerték, szerették a művésznőt és együtt is muzsikáltak vele. (pl. Vásáry Tamás) De fiatal, pályakezdő, tehetséges zongoristák részvételére is számítanak. Jó lenne a róla 11 évvel ezelőtt megjelent könyvet felfrissíteni, újabb emlékekkel, azóta előkerült dokumentumokkal kiegészíteni. A Rádió archívumában még számos ki nem adott felvétel van a művésznővel, ezeket szerencsés lenne CD-n megjelentetni. Magyarországon nem kapható olyan DVD, amely Fischer Annie életéről szól, zenei bejátszásokkal, felvételekkel. Ilyen DVD Kanadában jelent meg, ennek magyarországi forgalmazását is lehetővé kellene tenni. El kellene érni, hogy a wikipédián a Fischer Annie szócikkhez tartozó fényképet kicseréljék a világhírű zongoraművésznő fényképére, ugyanis a jelenlegi kép a Zeneakadémián hegedülni tanuló másik Fischer Annie nevű hölgy fényképe, ezért tart hegedűt a kezében (aláírás szerint a Szigeti hegedűverseny győztese).

A bevezető után egy fényképekből álló filmmontázst vetítettek, amely alatt a zenét Vásáry Tamás szolgáltatta élőben. A mini koncert holdfényes éjszakai zenékből állt: Beethoven: Mondschein szonáta, Debussy: Holdfény c. műve és Chopin Cisz-moll (op. posth.) Noktürnje hangzott el.

Ezután Dr. Székely György beszélgetett Vásáry Tamással, aki jól ismerte Fischer Anniet. Felidézte azokat az emlékeit, amikor húszéves korában kétzongorás koncertet és négykezeseket játszott a művésznővel. Vásáry Tamás szerint Fischer Annie és a zongora eggyé váltak, a művésznő abban és azért volt egyedülálló muzsikus, mert a zeneköltők lelkét, a szerzőket magukat szólaltatta meg a hangszeren. Mindig az volt az érzése, hogy hangverseny előtt, a művészszobában „társalgott” Mozarttal vagy Chopinnel illetve azzal a szerzővel, akinek a művét éppen megszólaltatta. Fischer Annie a saját útját járta, nem lehetett olyasmire rávenni, amit nem akart. Hiába kértek tőle különféle számokat a koncertrendezők, ő csak a maga által választott darabokat volt hajlandó előadni. Idősebb korábban azt szerette volna, ha csak a koncerten jelenthette volna be, hogy mit fog játszani, és előzetesen nem lett volna meghirdetve a műsor.  Úgyszintén hiába kértek tőle interjút a magyar és külföldi sajtó munkatársai, nem adott senkinek. Ezért amerikai turnéja előtt az ügynöke Vásáry Tamást hívta fel, hogy valami információ egyáltalán megjelenjen a művésznőről. Így Vásáry Tamás írt róla cikket és az jelent meg az amerikai sajtóban. Azt is elárulta, hogy Fischer Annie csodálatosan főzött, Vásáry Tamás saját bevallása szerint azóta sem evett olyan finom töltött káposztát, mint amit Fischer Annie készített. Sőt, egy alkalommal, amikor meglátogatta, a művésznő férje Tóth Aladár, a nagyszerű zenetudós és kritikus éppen egy nagy cikken dolgozott, ezért nem lehetett a szobában őt zavarni, a konyhában gyorsan elkészített kolbászos tojásrántotta is megmaradt a legfinomabb ételekről őrzött emlékek között. Bár Fischer Annie nem tanított a Zeneakadémián, mégis tiszteletbeli tanára az intézménynek. Vásáry Tamás szerint a művésznő szeretett tanítani, és aki felkereste azt meg is hallgatta, tanáccsal látta el, bár kevesen keresték, talán túlságosan tisztelték, vagy féltek tőle.

Vásáry Tamás még hosszasan tudott volna mesélni emlékeiről, de a sajtóbeszélgetés ideje lejárt. Azzal a reménnyel fejeződött be az egyórás összejövetel, hogy talán valamikor a többi emlék is előkerül és valami módon, esetleg filmen meg fog őrződni az utókor számára. Az ilyen zárkózott művész esetében minden adat, emlék, visszaemlékezés kincset ér, hiszen csak ezek és a meglevő művészi felvételek segítségével ismerheti őt meg az utókor. Márpedig Fischer Annie a nagyok között is az egyik legnagyobb volt, mindenképpen méltó arra, hogy emlékét megőrizzük és művészetét, emberi nagyságát megismerjék az utána jövő nemzedékek is.

Ezt szolgálja ez az úgynevezett emlékév is, a 2014. június 5-i centenáriumi születésnapig tartó eseménysorozat, melynek fő helyszíne, a születésnapi megemlékezések szokásos helye, az Óbudai Társaskör helyett kivételesen az addigra megújulva megnyitott Zeneakadémia lesz, ahol Fischer Annie tanult és ahol oly sok felejthetetlen koncertet adott a mindig zsúfolásig telt nagyteremben.

Fotósarok