Szabadidő magazin - Renoir
Szabadidő magazin

Renoir

2013. július 29. 20:36 |

Filmvetítés a Galéria Borszerda sorozatában.

Filmvetítés a Magyar Nemzeti Galériában

 

A Magyar Nemzeti Galéria július 31-én este gyönyörű környezetben, a Budavári Palota egykori Báltermében mutatja be

a most mozikba kerülő Renoir című francia filmet. A vetítésre a Galéria Borszerda programsorozatának utolsó alkalmával kerül sor.

 

A film Renoir utolsó, dél-franciaországi Cagnes-sur-Mer-ben töltött éveiben játszódik. Az első világháború idején, 1915-ben járunk, ekkor ismerkedett meg Andree Heuschlinggel, később ismertté vált nevén Catherine Hesslinggel. A hamvas leányzó a mester utolsó modellje volt - később pedig a fia, a rendező Jean felesége és sztárja lett. Andree jelentette az összekötő kapcsot két generáció meghatározó művészei, az élete alkonyán járó, de még mindig aktívan dolgozó Pierre-Auguste, illetve az akkor még saját egyéniségét kereső Jean között.

A nyár utolsó Borszerdája július 31-én, szerdán este 6 és 11 óra között várja az érdeklődőket. A Budavári Palota panorámateraszán a Pannonhalmi Apátsági Pincészet mutatkozik be, tárlatvezetésen, táncelőadáson, jazz koncerten és egyéb különleges programokon vehetnek részt a látogatók. A Galéria impresszionista és posztimpresszionista festményeit bemutató időszaki kiállításához – amelyen Renoir képek is láthatók – egyedi hátteret biztosít Gilles Bourdos meseszép, romantikus filmje, amelyből nemcsak új aspektusból ismerhetjük meg a Renoirok életét, de a festő művészetfelfogásáról is többet tudhatunk meg.

A filmvetítés időpontja: 2013. július 31., 21.00

Renoir (12) színes, feliratos, francia filmdráma, 111 perc, 2012

A filmvetítésen a Borszerda eseményre váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy a terem korlátozott befogadóképessége miatt kizárólag az első száz érdeklődő számára tudunk helyet biztosítani.

Jegyárak:

Teljes árú jegy: 3200 Ft

Kedvezményes jegy: 2000 Ft

Magyar Nemzeti Galéria, Budavári Palota, C épület

Fotósarok