Szabadidő magazin - Iskolakezdés
Szabadidő magazin

Iskolakezdés

2013. augusztus 27. 19:30 |

Tízezrek a tanszerekre.

Átlagosan 10 000 forintot költenek a szülők iskolatáskára a JátékNet.hu friss statisztikái szerint, de egy induló tanszercsomag ennek több mint duplájába kerül.

Az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket a vásárlók jellemzően egy helyről szerzik be, és a többség előrelátó, sokan már júniusban elkezdték a készülődést, habár akad, aki csak szeptember első hetében kap észbe.

A webáruház vásárlási adataiból az is kiderült, hogy az idei év nagy slágere a Monster High. A magyar családok gyermekenként átlagosan 22 000 forintot költenek az alap iskolaszerekre (füzetek, rajzfelszerelés, írószerek stb.) online vásárláskor – derült ki a JátékNet.hu statisztikáiból.

Ehhez jönnek még az olyan kiegészítő felszerelések, mint az iskolatáska, a tolltartó vagy éppen a tornafelszerelés és a tankönyvek: utóbbiak önmagukban is 10-15 000 forinttal dobják meg az iskolakezdés költségeit.

A portál statisztikáiból az is kiderül, hogy iskolatáskára átlagosan körülbelül 10 000 forintot szánnak a családok, de minden tizedik vásárló több mint 15 000 forintot költ el csak erre.

A füzetek esetében sem mindenki az olcsó kategóriát keresi: az augusztusban eladott füzeteknek mindössze egyharmada volt 60 forint alatti, a többi vásárló drágább, jellemzően mesefigurás vagy sportcsapatos termékeket választott.

Az online vásárlók többsége egy helyen szerzi be az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket: a JátékNet.hu adatai szerint jellemzően több mint 30 terméket rendelnek egyszerre azok, akik az iskolai felszerelések között válogatnak. Ők a füzetek mellett elsősorban az alap írószereket szerzik be, így például órarendet, rajzfelszerelést, füzetcímkéket és borítókat, illetve ceruzákat és tollakat vásárolnak, de népszerűek ilyenkor a kulacsok és az uzsonnás dobozok is. „Vásárlóink többnyire épp a kényelem miatt választják az online beszerzést, hiszen így pár kattintással mindent egy helyről megrendelhetnek, miközben több mint 1600 féle iskolakezdéshez kapcsolódó termék közül válogathatnak” – mondta el Bognár Ákos, a JátékNet.hu ügyvezető igazgatója. Sokan már június végén elkezdik a készülődést az iskolára, de a főszezon egyértelműen augusztusra esik: a vásárlások közel fele erre a hónapra koncentrálódik. „Ugyanakkor szeptember elején még egy hullám várható, sokan ugyanis az első szülői értekezlet után szembesülnek vele, hogy miket kell még beszerezni a gyermekük számára” – emelte ki Bognár Ákos.

A kisiskolások között továbbra is népszerűek a mesefigurás felszerelések, megelőzve a sportcsapatos (például FC Barcelona vagy Real Madrid) táskákat, tolltartókat. Az egyedi figurák esetében az utóbbi évek slágere, a Barbie veszített népszerűségéből, a legtöbben a Monster High-os iskolai felszereléseket keresik, második helyen a Start Wars áll, míg a dobogó harmadik fokát a Disney hercegnők foglalják el.

A szülők jellemzően először az iskolatáskát választják ki, majd ehhez illő tolltartót, tornazsákot vagy éppen ceruzákat vásárolnak

Fotósarok