Szabadidő magazin - Könnyűzenei archivum
Szabadidő magazin

Könnyűzenei archivum

2009. november 10. 17:56 |

Az Alexandra Records sorozatának újabb kiadványai.

 

V’Moto Rock: I / II / GHárom újabb kiadvánnyal folytatódik az Alexandra Records gondozásában megjelenő „Könnyűzenei archívum” című sorozat. Ezúttal a Demjén-Lerch-Menyhárt-Herpai felállású, legendás V’Moto Rock zenekar első három lemezének újrakiadása jelenik meg.

Az 1977-ben létrejött együttest Demjén Ferenc alapította, az addigi V’73-ban játszó Herpai Sándorral és Lerch Istvánnal. Menyhárt János a Ferm és a Korál tagja volt, onnan jött át a V’Moto-Rockba.

Debütáló albumuk 1978-ban jelent meg, ezt követte a második album 1980-ban, majd a Gyertyák 1982-ben.

 

Az Alexandra kiadásában napvilágot látott albumok az eredeti lemezekhez hű artworkkel, teljes szövegkönyvvel kerülnek forgalomba.

 

V’Moto Rock I. tracklista:                         V’Moto Rock II tracklista:                   Gyertyák tracklista:

1.Ezer fal, ezer szó, ezer dal (3:44)           1.Gépnek születtem (4:02)                   1.A gömb (3:15)

2.Nekem így, neked úgy (3:43)                2.Állj el az útból (4:58)                        2.Boszorkányéj (4:35)

3.Légy a tűz nekem (3:26)                       3.El kell, hogy engedj (4:14)                 3.A cél (4:29)

4.Mutasd, énekeld, vagy szólj már (4:02)  4.Blues (Ne kövess) (4:29)                  4.A pedál (3:54)

5.Nekem a végtelen marad (5:13)             5.Nincs középút (3:39)                        5.Gyertyák (3:48)

6.Száz lóerő (3:44)                                   6.Soha nincs szerencsém (3:59)           6.Új év (3:25)

7.Csak szeretetből (5:00)                         7.Nekem így jó (4:20)                         7.Jégszív (4:46)

8.Valami kéne (3:03)                               8.A sátán (4:24)                                 8.Világvevő (3:17)

9.Gyere, szállj velem (5:14)                      9.Gyere és szeress (3:24)                    9.Ne hagyd meghalni a rock'n' rollt (3:15)

                                                             10. Várj, míg felkel majd a nap (4:55)  10.Angyallány (4:00)

11.Barbara (2:30)

 

Fotósarok