Szabadidő magazin - Éltető Víz
Szabadidő magazin

Éltető Víz

2013. október 1. 20:40 |

Filmszemle az Urániában- Talpalatnyi föld.

A víz a központi témája annak a 28 magyar és külföldi filmnek, amelyet az Éltető Víz Filmszemlén mutatnak be az Uránia Nemzeti Filmszínházban október 3-6. között.

Az esemény a Budapesti Víz Világtalálkozó egyik kulturális kísérőprogramja. 

Idén október 8. és 11. között hazánk rendezi meg a Budapesti Víz Világtalálkozót

A rendezvényhez kapcsolódva két fotós és két filmes eseményre is sor kerül. A fotós programok a Magyar Fotográfusok Háza Nonprofit Kft. szervezésében jön létre.

A Víz és jövő című köztéri fotókiállítás szeptember elejétől október elejéig Budapesten és a megyeszékhelyeken látható. A 100 db köztéri és a 250 db óriásplakáton feltűnő, neves hazai fotográfusok vízzel kapcsolatos témájú műveiből álló kiállítás érdekessége, hogy nem egy térbe tömörülve, hanem az egész ország területén elszórtan találkozhatunk vele.

Ugyancsak Víz és jövő címmel hirdette meg még a nyáron a Magyar Fotográfusok Háza azt a fotópályázatot, amelyre amatőr fotósok jelentkezhettek Az augusztus végi határidőig 2000 pályázat érkezett, melyből a szakmai zsűri által legjobbnak talált tíz alkotás október 15-ig látható a Mai Manó Galériában.

A filmes programoknak az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont. Itt kerül sor október 3-6. között az Éltető Víz Filmszemlére, amelyen 28 magyar és külföldi (német, belga, ausztrál, kanadai) filmet vetítenek a mozi három termében. Az esemény szervezője a szolnoki Tisza Mozi Kft. A vetítendő filmek rendezői különböző aspektusból közelítik meg a vizet, mint fő témát, céljuk mégis közös: egy élhető, fenntartható világhoz vezető út megmutatása.

A szemle díszbemutatóján Mosonyi Szabolcsnak a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja támogatásával készült, Vad Szigetköz című filmjét láthatjuk. Vízzel kapcsolatos régi és új játékfilmek is megtalálhatók a négynapos programban, köztük olyan különleges klasszikusok, mint A kétéltű ember című szovjet sci-fi, vagy a 65 éve készült Talpalatnyi föld.

A vetítések mellett szakmai és tudományos programok is várják az érdeklődőket.

Minden esemény, így a filmvetítések is, ingyenesen látogathatók.

A szemle alatt, ahhoz szorosan kapcsolódva, október 5-én kezdődik a másik filmes program, a CinemArt Filmfesztivál. Ez egy 25 órás filmes verseny, amelyre bárki nevezhet, aki kedvet érez ahhoz, hogy 25 óra alatt leforgasson és megvágjon egy maximum 4 perces filmet, amelynek kötelező témáját és tartalmi elemeit a verseny pillanatában kapja majd meg a szervezőktől. Az elkészült alkotásokat az Éltető Víz Filmszemle zárónapján, október 6-án vetítik le, illetve akkor kerül sor az ünnepélyes díjkiosztásra is.

A legjobb filmalkotásokat a Budapesti Víz Világtalálkozón is bemutatják majd.

Fotósarok