Szabadidő magazin - Pro Arte Aranyérem
Szabadidő magazin

Pro Arte Aranyérem

2013. november 16. 18:33 |

Ismét BKF-es kapta a Pro Arte Aranyérmet

Gottlieb Réka a BKF Alkalmazott Művészeti Intézet Kézműves szak öltözék specializációjának hallgatója a kitüntetett

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 1988-ban az egyetemisták és a főiskolások alkotókészségének kibontakoztatása, az egyéni teljesítmények elismerése céljából alapította a Pro Arte Aranyérem kitüntetést. Pro Arte Aranyérem kitüntetésben az a fiatal részesülhet, aki tanulmányai során kiemelkedő teljesítményt nyújtott a szakmai területén, és arról pályamunkák, előadások, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott.

Kétévenként országosan 2 darab Pro Arte Aranyérem kerülhet kiosztásra.

A BKF Művészeti Képzéseinek hallgatói az elmúlt években számos díjat nyertek az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és a Művészettudományi Szekcióiban: 2011-ben 4 első, 2 második, 3 harmadik; 2013-ban 5 első, 6 második és 2 harmadik helyezést értek el. 2011-ben Peták Dénes harmadéves Elektronikus ábrázolás szakos BKF hallgató kapott Pro Arte Aranyérmet.

Idén a két Pro Arte Aranyéremmel kitüntetettek egyike a BKF Alkalmazott Művészeti Intézet Kézműves szakának harmadéves, öltözék specializáción tanuló hallgatója, Gottlieb Réka. Szakmai felkészítő tanára Sárosi Krisztina, az öltözék specializáció vezetője.

Gottlieb Réka : „ A Pro Arte Aranyérem elnyerése rendkívül megtisztelő számomra, és külön örömmel tölt el, hogy nagyon kedves tanárom, Ékesné Sárosi Krisztina veszi át helyettem, mivel nem lehetek ott a díjátadó ünnepségen. Sárosi Krisztinának szakmailag és emberileg is nagyon sokat köszönhetek, ugyanúgy, mint a többi tanárnak és hallgatónak is a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán - ezt a díjat közösen kaptuk. A Pro Arte Aranyérem nagyszerű lezárása egy termékeny időszaknak, amely jó alapot teremtett a továbbiakhoz.”

Fotósarok