Szabadidő magazin - A sivatag bűvöletében
Szabadidő magazin

A sivatag bűvöletében

2013. november 19. 20:49 |

A Mokka új ruhája. A Tankcsapda is nagy dobásra készül.

Szalay Balázs és Bunkoczi László a sajtó jelenlétében  leplezte le versenyautóját, amellyel a december 29-én rajtoló Africa Eco Race-re készülnek.
Az Opel Mokka nem csupán „új ruhát” kapott – színeiben már a gyári Opeleket idézi –, hanem jelentõs technikai változtatásokat is végrehajtottak rajta. 
A legszembeötlõbb, hogy 25 centivel rövidebb lett, ami valamelyest megváltoztatta a versenygép karakterét. Az átalakításkor a fõ szempont nyilván nem a szépség, hanem a praktikum volt – hogy az autó eleje és hátulja ne akadjon fenn a homokdûnéken. 

„Évrõl évre próbálunk minél ütõképesebb autót építeni – erõsítette meg a nyilvánvalót Szalay Balázs, aki 12 alkalommal állt rajthoz Dakar-ralin. – A rövidítésre azért volt szükség, mert a dûnéken folyamatosan letörtük a lökhárítót, az eleje nekiment a homokdomboknak, a hátulja felakadt rájuk – ezen próbáltunk javítani. Ezzel együtt nyilván megváltozott a hûtõ helyzete, és mindettõl teljesen függetlenül új kormánymûvet kapott a Mokka, amitõl azt reméljük, hogy sokkal jobb és stabilabb lesz. Erre azért volt szükség, mert a januári Dakaron a kormánymû miatt buktunk órákat.”

A fehér, a sárga, az ezüst, a szürke és a piros dominál a versenyautó dizájnjában – szóval a külsejét újra meg kell majd szokni. 

A sajtótájékoztatón az autó leleplezésében segédkeztek a Tankcsapda zenekar tagjai – ami közös bennük és a csapatban, hogy mindketten az év végén készülnek a nagy dobásra. Az Opel Dakar Team december 29-én rajtol az Africa Race-en, a Tankcsapda december 28-án tartja évzáró nagy koncertjét a Debreceni Fõnix-csarnokban. 

„Az a helyzet, hogy én az összes technikai sportot kedvelem, ezen belül a sivatagi versenyzést egy kicsit még jobban is, hiszen az különösen extrém, a szó mindenféle értelmében – mondta Lukács László, a Tankcsapda frontembere. – Azt hiszem, ha valaki az életében sportolt valamit, vagy bármilyen köze van a sebességhez – mint például nekem az ejtõernyõzés által – az felnéz mindazokra, akik ilyen kalandokra adják a fejüket, mint Szalay Balázs és csapata. A fiúk hatalmas kihívásokkal néznek szembe nap-nap után és zömmel le is gyõzik õket, s ez olyasvalami, ami megdobogtatja egy férfiember szívét. Most, hogy egy kis idõt eltöltöttem a versenyautó közelében, meg is kérem Balázst, hogy vigyen el egy tesztkörre, de azt hiszem, a zenekar többi tagja is szívesen kipróbálná magát a jobb egyben.”  

Ami egyébként a technikai paramétereket illeti, a hosszát leszámítva a Mokka ugyanazokat a jegyeket viseli magán, mint eddig: 6200 köbcentis, 380 lóerõs motor dorombol benne, és 7.4 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/órás sebességre. 

Bemutatásra került Szalay Balázs-Bunkoczi László-Tóth Anita "A sivatag bűvöletében" című kötete. Ebben összegezik mindazt az élményt, kalandot, amelyt a versenyzés során közösen átéltek. Elvezetnek a Szahara olyan térségeire, melyek a turisták elött rejtve maradnak. Képekben elevenednek meg Afrika lakói és jellegzetes állatvilága is. Az olvasó mindent megtudthat a Dakar Rally résztvevőiről, eddigi eredményeiről.
Fotósarok