Kettő az egyben
Maulbertsch és Winterhalder kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.
. Különleges kiállítás, ugyanis két oldalról megközelíthető és végigjárható. A tárlat közepén találkozik a kettő.
Mester és tanítványa. Az egyik oldal Franz Anton Maulbertsch (1724-1796), a másik oldal Josef Winterhalder (1743-1807). Két nagy, közép -európai festő. Ahol a kiállításon találkoznak, a tárlat középpontja, fókusza: Szombathely.
Maulbertsch a legismertebb osztrák barokk festő, ámde működési területe, Ausztrián kívül Magyarország, Morvaország, és Svájc volt. Ezeken a területeken számos műve található meg napjainkig is. Legjobb tanítványa, utánzója, majd önálló festői stílusát megtaláló festőművész Winterhalder lett. Mindketten főként a freskófestés és oltárkép festészet terén alkottak jelentőset. Ezért nehéz kettejük munkáiból kiállítást rendezni, hiszen a közép európai tájakon számos templomban látható freskóik és nagyméretű oltárképeik mozdíthatatlanok.
A tárlat bemutatja Maulbertsch korai munkáit, néhány saját kezű grafikáját, a nagy freskókhoz készített olaj vázlatokat. Ezek zöme valamelyik magyar templom műalkotásaihoz társítható. Pl.: zirci főoltárkép, győri székesegyház freskóihoz készült vázlatok: egy színes és egy szürke változat Berlinből, a sümegi és a pápai templomok kifestései. Különlegesség a gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségről érkezett Heródes lakomája c. 1763-ra datált és szignált kép, amely eddig még soha nem volt kiállításon, vagy a prágai Premontrei apátság mennyezetképe.
A kiállítás középpontja, a két művész műveinek találkozópontja a szombathelyi székesegyház festményei. Szombathelyen a templom oltárképeit Maulbertsch festette, de a mennyezetképet már nem tudta megfesteni, mert meghalt. Ezért azt Winterhalder festette meg mestere vázlatai alapján. Láthatjuk mind a nyolc Maulbertsch vázlatot.
Ezután a kiállítás további részében Winderhalder műveivel ismerkedhetünk meg. Ez a rész tulajdonképpen egy kész kiállítás átvétele, némiképp módosított változatban. A brnói művészettörténészek által összeállított kollekciót már láthatta a közönség Maulbertsch szülővárosában. Tőlünk pedig továbbutazik Olomutzba. Eleinte még a Maubertsch hatása alatt alkotó művész műveit láthatjuk , így pl a pöltembergi prépostság két oltárképét, majd az önálló útját megtaláló festő képei következnek: oltárképek, és freskókhoz készült vázlatok.
A legérdekesebb talán a két rész találkozásánál elhelyezett nagyméretű oltárkép. Ez a kép a szombathelyi székesegyház főoltárképe, Maulbertsch kései alkotása: Mária és Erzsébet találkozása. Csakhogy ez a kép tulajdonképpen nincs is. Ugyanis 1945-ben a templomot bombatalálat érte, akkor semmisült meg Winterhalder mennyezetfreskója, a főoltárkép pedig 192 festménytöredékre szakadt szét. Az eredetileg kb. 8 méterszer 4 méteres képből most a középső kb. 4 méterszer 4 méteres részlete látható. Ezt a részt 10 év alatt tisztította meg, konzerválta, és mint valami óriási puzzle-t, állította össze a Nemzeti Galéria hat restaurátora, hihetetlen türelemmel és hozzáértéssel. Természetesen a kép további restaurálása is folyamatban van. A Galéria főrestaurátora kérdésemre elmondta, hogy az ilyenfajta restaurálásra három lehetőség van. Egyrészt a hiányzó darabokat csak színfoltokkal kipótolni, másrészt ezeket az eredeti színekkel kipótolni, de úgy, hogy a darabkák körvonalainál, az illesztések halványan érzékelhetőek legyenek. Jelen pillanatban ez a megoldás látható. Amennyiben azonban a teljes mű elkészül és visszakerül eredeti helyére a templomba, akkor az illesztések és pótlások láthatatlanok lesznek.
Hogy azonban ez mikor lesz, mikorra készülhet el a teljes kép, azt most még nem tudni. Csak remélni lehet, hogy a munkához szükséges anyagi források a továbbiakban is rendelkezésre fognak állni, hiszen a restaurátori tudás és szakértelem továbbra is meg van.
Reméljük, hogy sikerülni fog ezt a remekművet az enyészettől megmentve, újra teljes pompájában látni egyszer.
A kiállításon összesen 96 festmény, rajz, rézkarc és 20 dokumentum látható. A képeket neves gyűjteményekből, múzeumokból, így pl. a New Yorki- Metropolitainből és a bécsi Albertinából, a Szombathelyi Egyházmegyei Gyűjteményből, a Szépművészeti Múzeumból és a Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményéből válogatták.
Bereczky Lóránd a Galéria főigazgatója elmondta, hogy főként a grafikai művek kényesek a fényhatásokra, ezért pl. a bécsi Albertina csak nagyon szigorú, maximum 5 lux megvilágítási feltétellel adta kölcsön gyűjteményének darabjait. Vagyis ha nem fényárban úsznak a képek az nem a látogatók bosszantására van, hanem azért, hogy a kényes papír alapú műveket még sokáig lehessen megőrizni eredeti állapotukban. Hiszen a múzeumoknak nem csak a kiállítás, hanem a művek megőrzése is feladatuk.
