Szabadidő magazin - Vásárlás után
Szabadidő magazin

Vásárlás után

2013. december 20. 21:45 |

A karácsonyi ajándékok tudnivalói

A Fogyasztóvédők Országos Egyesülete csokorba gyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, amelyeket mindenképp tudni érdemes már a vásárláskor és akkor is, ha később bármilyen gond adódna egy karácsonyi ajándékkal.

Az első és legfontosabb az, hogy mindig őrizzük meg gondosan a kereskedőtől kapott nyugtát. Ha pedig nem kaptunk, akkor kérjük azt el – ha ugyanis később meghibásodna az adott árucikk, ennek hiányában nem vagy csak nehezen tudjuk bebizonyítani azt, hogy a terméket valóban az adott vállalkozástól vettük. Hibás termék ugyanis kérhetjük annak kijavítását vagy kicserélését, másodsorban vételára leszállítását vagy a teljes vételár visszatérítését. Azonban ehhez mindenképp a nyugta, illetve számla szükséges, ezt minden esetben a vállalkozás kötelezettsége átadni!

Akkor se hagyjuk magunkat, ha az árucikkel kapcsolatos igényünket azért utasítják el, mert ahhoz a nagy leárazási akciók során sokkal olcsóbban jutottunk hozzá. Ettől függetlenül ugyanis érvényesíthetjük az előbbi igényeket.

Emellett további dolgokra is érdemes figyelemmel lenni. Így régi tévhit az, hogy a fogyasztók a vásárlás után három napon belül bármikor visszavihetik a hibátlan terméket is és minden további nélkül kérhetik annak cseréjét vagy vételárát. Ugyanakkor legyünk tisztában azzal, ha tartós fogyasztási cikket vásároltunk (például: mosógép, bruttó 10.000 Ft vételár feletti mobiltelefon), és az meghibásodik a vásárlástól számított három munkanapon belül, akkor azt a kereskedő köteles számunkra kicserélni. Ekkor még arra sem hivatkozhat, hogy ez számára túl nagy költséggel járna. Ezért ne fogadjuk el például azt, hogy a kicserélésre csak az eredeti csomagolás meglétekor van módja.

Fontos tudni azt is, hogy jogainkat csak minőségi kifogás esetén tudjuk érvényesíteni. Tehát ha egy termék nem hibás, és azzal csupán annyi a gond, hogy a méret vagy szín miatt nem tetszik a megajándékozottnak, úgy a kereskedő nem köteles a kijavításra, cserére, vételár-leszállításra vagy annak visszafizetésére. Sokszor a kereskedők az Ünnepekre való tekintettel megígérik azt, hogy visszaveszik a terméket akkor is, ha az nem tetszik később – ezt az ígéretet nem árt rávezettetni a nyugtára, hogy később e vállalást igazolni tudjuk.

A személyes vásárlás mellett az is egyre gyakoribb, hogy a fogyasztók az internetről szerzik be az ajándékba szánt terméket. Ez esetben a vásárlót speciális jogok illetik meg: ekkor ugyanis az árucikk átvételétől számított nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől. Azaz nem szükséges, hogy az árucikk hibás legyen, ha nem tetszik neki, úgy minden további nélkül meggondolhatja magát. Ugyanakkor lényeges, hogy e joggal csak akkor lehet élni, ha nem internetes árverésen vettük meg a terméket és az eladó nem magánszemélyként értékesítette azt. Ha elállunk a szerződéstől, akkor pedig azt javasolt írásban, igazolható módon megtenni. Ez esetben a terméket vissza kell küldenünk a kereskedőnek a saját költségünkön, neki pedig harminc napon belül szükséges visszatéríteni az általunk kifizetett összeget. Ekkor a kereskedő nem követelheti, hogy az eredeti csomagolásban adjuk fel az árucikket. A visszaküldés költségén felül pedig csak akkor követelhet egyéb összeget, ha a terméket nem rendeltetésszerűen használtuk és emiatt az károsodott.

Végül az online értékesítés esetén lényeges, hogy egyes esetekben nem gyakorolhatjuk az indokolás nélküli elállási jogunkat, így például, ha ételt rendeltünk vagy CD-t, DVD-t, esetleg számítógépes szoftvert vásároltunk interneten keresztül és a csomagolást már felbontottuk. Előfordul néha az is, hogy a fogyasztó megrendeli a terméket, de azt készlethiány miatt eleve nem tudja a vállalkozás szállítani. Ha részünkről történt bármilyen kifizetés, ekkor köteles ezt az összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszautalni.

Ha pedig nem jutnánk dűlőre a kereskedővel és igényünket elutasítja, akkor forduljunk a fővárosi és a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez, amelyek gyors és ingyenes eljárása által könnyen egyezségre juthatunk a vállalkozással.

 

Fotósarok