Chicago

Mának szóló üzenet

 A Centrál Színház Kander-Ebb-Fosse: Chicago c. musicaljét a női főszerepekben hármas-, míg az egyik férfi főszerepben kettős szereposztással mutatta be. A darab nem ismeretlen a budapesti közönség számára, hiszen a megírása óta eltelt csaknem négy évtizedben többféle színházi feldolgozását, a mozikban pedig a több Oscart elnyerő filmváltozatát is lehetett látni. A könnyednek látszó történet hátterében súlyos problémák, feszítő társadalmi gondok sejlenek föl. Roxie Hart, a celeb létre vágyó, és azért mindent megtevő nőcske megöli szeretőjét. Börtönbe kerül, ahol megismerkedik, a mindenáron címlapra kerülésért folytatott öldöklő harccal, a konkurenciával: a szintén gyilkos, de nála nagystílűbb, tapasztaltabb, ravaszabb Velma Kellyvel és a női börtön összes gyilkos lakójával. Ahhoz, hogy megússza az akasztófát, segítségre van szüksége. Ezt a segítőt találja meg a börtön-, és társadalmi viszonyok színét és fonákját jól ismerő és abból jól megélő Morton Mamában, aki jó pénzért összehozza a róka ravaszságú, önimádó, az igazságot semmibe vevő, illetve érdekei szerint használó és kihasználó korrupt sztárügyvéddel, Amos Harttal. Roxy naiv, jóhiszemű férjét kisemmizve, úgy az esküdtszéket, mint a bíróságot átverve és az emberi érzelmeket kihasználva elérik a gyilkos nő(k) felmentését, aki(k) aztán elindulhatnak a celeb lét rögös útján az áhított karrierért, a címlapra kerülésért.

Ezt a musicalt csakúgy, mint a néhány évvel ezelőtt fergeteges sikert arató Cabaret előadást, Bozsik Yvette rendezte és koreografálta. Khell Zsolt díszlettervező segítségével, sikerrel alakították a nem túlságosan nagyméretű színpadhoz a látványvilágot. A hatalmas tévéképernyővel keretezett színpadon a helyszíneket egy revüfüggöny, néhány dobozszerű, variálható összeállítású emelvény, valamint a háttérben kis, ketrecszerű fülkék jelenítik meg célszerűen.

Az általam látott előadáson Velma Kelly szerepét Jordán Adél alakította, énekelte, táncolta lendületesen, érzékeltetve a nő közönségességét, nagystílű erőszakosságát, valóban színpadra termett énekes-táncos tehetségét és szexuális kisugárzását. Roxie Hart szerepében Ágoston Katalin egyszerre volt buta tyúk, tudatos gyilkos, elszánt karrierista, amikor pedig a bíróságot kellett meghatnia, ártatlan, kislányos naiva.  Morton Mama Falusi Mariann alakításában a börtönbeli védenceitől erkölcseiben semmiben sem különböző, romlott, cinikus, bűn vámszedője, ellenszenves figura, miközben az előadás legjobb hangi teljesítményét nyújtva, szárnyaló énekhangja két színháznyi teret is betöltött volna.

A konferanszié angyalszárnyas szerepét Schmied Zoltán játszotta, a férj, Amos Hart szerepében Cserna Antal a darab egyetlen emberi, szerethető karakterét, a naiv, kihasznált és eldobott férfit mutatta meg néha szánalomra méltóan, néha humorral. Az önimádó és önelégült, az igazságot saját hasznára kiforgató, sztárügyvéd visszataszító alakját Kulka János némi öniróniától sem mentesen állította színpadra. 

Az előadásban a tánc és énekkar szerepe a főszereplők fontosságával egyenrangú. Nem egyszerűen revükarként, hanem sokféle viselkedést, figurát, helyzetet, szituációt bemutatva táncolják, játsszák végig a darabot. Egy rövid, ám figyelemre méltó balett szólótáncban pedig felvillan egy klasszikus táncos alakítás is.

A darab szereplői, alakjai jó ismerőseink mindennapjainkból. A bulvárújságok lapjain, a tévéképernyőkön nap mint nap találkozhatunk velük, vagy a hozzájuk hasonlókkal. A rendezés néhány rövid pillanatban utal is erre, amikor felgyulladnak a nézőtéri fények, vagy amikor leénekelnek a színpadról a nézőtérre, sőt néhány szereplő le is jön a közönség közé. Azonban a Cabaret előadás nagyon is mának szóló, konkrét üzenetéhez képest ez jóval kevesebb. Persze, hogy így is megértjük a mondanivalót, de talán némileg több és konkrétabb utalás még nem feszítette volna szét a szórakoztató musical előadás szerkezetét.