Szabadidő magazin - Ég és föld gyökere
Szabadidő magazin

Ég és föld gyökere

2014. január 27. 21:02 |

A beszélő festő - Ghyczy György tárlatvezetése február 11-én 18 órakor, a Párisi Galériában (Andrássy út 39.)

Párisi Galéria Művészeti Szalon és Aukciósház

(1061 Budapest, Andrássy út 39.)

 

 

Az idén 61 esztendős Ghyczy György festőművésznek tavaly, a kerek évfordulón több kiállításon is láthatók voltak képei. Ezúttal a Párisi Galériában tekinthető meg a legújabb tárlata, Ég és föld gyökerén címmel. A január 30-i, 18 órakor kezdődő megnyitón Háy János költő, író olvas fel a műveiből, ezekre és a képekre Dés László reflektál zenével.

A kiállítás február 28-ig látogatható, naponta 10-től 20 óráig (hétvégén is!). Körülbelül 30 új, tavaly és az idén, frissen készült kép tekinthető meg itt Ghyczy Györgytől, akitől a kiállítás idején kapható a nyomdából nemrég kijött  katalógusa is a Párisi Galériában. 
 

Ghyczy György éveken át dolgozott könyvkiadóknál (Múzsák, Corvina, Agora) tervezőként, illetve grafikusként. Prof. Wunderlich tanítványa volt a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán.

Az Art-el társulatába tartozott az 1970-es évek közepétől. Rendszeresen részt vett az Agora nemzetközi képzőművészeti találkozó munkájában. A ’80-as években az Agora szalon kiállítója volt. 1997-ben jött létre a Dúzsi Művésztelep, amelynek munkájában a kezdetektől részt vett. 2007-től az Ercsi Művésztelepen segíti minden nyáron a festők munkáját. Rendszeres kiállítója a Muravidék Kulturális Egyesület képzőművész szekciójának. Résztvevője a Miskolci Grafikai Biennálé, a Kisgrafikai Biennálé, a Salgótarjáni  Rajz triennálé kiállításainak. Sok kiállítást tudhat maga mögött itthon és Európa számos nagyvárosában, több pályázaton ért el eredményeket.

1998 márciusában hozta létre a Nyitott Műtermet, amit azóta is vezet. Tizenhat éve foglalkozik idős emberekkel, művészettel kapcsolatos előadásokat tart, művészetterapeutaként segíti őket a napi művészeti tevékenységükben.

2005 novemberében előadást tartott Darmstadtban a Quo vadis Europe című nemzetközi konferencián. Résztvevője és előadója volt az I. és II. Művészetterápiás Világkongresszusnak (2006, 2011), az Áramlásban II. művészetterápiás konferenciának 2009-ben. Rendszeresen ír cikkeket (Múzsák Művészeti Magazin, Metropol, Lupe Magazin stb.) művészetről, illetve az idősek művészeti tevékenységéről. 2007 őszén Pro Urbe Erzsébetváros kitüntetést kapott Erzsébetváros közösségét szolgáló képzőművészeti és kultúraközvetítő munkájáért.

 

Ghyczy György a képei születéséről:

A vásznak és kartonok izzanak, mielőtt ráteszem az elő ecsetvonást. Végiggondolva a témát, előveszem elmém legmélyéről, azokat a látványokat, álmokat, filmeket, képeslapokat, monitorokat melyek tompítani képesek a vászon észvesztő fényességét, mégis erőtől csillognak.

Izgalmas számomra a kép megteremtése. Teremtése. Nem úgy kezdek a munkához, mint valamilyen iparos, aki elkészíti kedvenc tárgyát, hanem feltöltődött, feszült, robbanás előtti állapotban.

A gondolat, amiről beszélni szeretnék, nem mindig pontosan fogalmazódik meg bennem. De lehetőségem van a vázlatok készítésénél továbbgondolni, részleteket elemezni, feltérképezni az irányokat a kifejtéshez. A Lao-ce sorozatom esetén alaposan átolvastam Az Út és az Erény Könyvét különböző fordításokban. Átgondoltam Konfúciusz írásait, a tao elvét, mely az ürességről beszél, a minden dolog kezdetéről és az igazságról.

A képekkel megpróbálom megfogalmazni azt az utat, ami az én utam is és a gondolkodó művészek útja. Amiért meg kell kínlódni.

A sötét, dinamikus hátterekből építem az út rajzát, a világunk formáit, a természet összességét, a mindenség és semmiség fényeit és árnyait. Kényszerítem magam a pontos megfogalmazásra, az érthetőségre, a befogadhatóságra.

Ha egy kereszteződéshez, útelágazáshoz érek, választanom kell. És minden döntésem meghatározza elkövetkező életszakaszom. Ezt is meg akarom jeleníteni a vásznon, és természetesen a bizonytalanságaimat, az erőtlenségeimet, a félelmeimet, haragomat, dühömet, erőmet, szeretetemet, és az igazságot. A szigorú tudatosság mellett emocionális módon festem a vásznam.

A háttér megszületésénél erőteljes, dinamikus ecsetvonásokkal építem bele az indulatot és a szenvedélyt a képbe. Már formákat teremtek ekkor is. Felfedezem bennük azt az utat, amit kifejthetek és a nyugodtabb, széles vonalakkal, irányultságokkal megmagyarázom a néző, befogadó számára. És felébred a természet. A vörös és sárga tüzek a természet alapvető elemeit rajzolják a síkra.

 

 

 

 

 

 

Fotósarok