Spiritiszták

Kortárs magyar opera

Alekszandr Blok : Komédiások

„Sötét, latyakos út, fölötte/A köd sem oszlik szerte szét./Fakó bódémat nyöszörögve/Vonszolja négy rozzant kerék.  Arlecchino nappali arca,/Mint Pierott, sápadt-beteg./S Colombina sarokba rakja/A tarka foltos göncöket… Gyászos gebék, kullogjatok hát!/Színészek, ripacskodjatok!/Osszon a kóborló igazság/Mindenkinek fényt s bánatot.   A lelket a penész belepte,/De sírni kell s dalolni úgy,/Hogy édenkerti énekembe/Vezessen végül minden út.” (1906. november)

Kortárs magyar opera bemutatójára vállalkozott a Magyar Állami Operaház, ami nem csak fontos feladata, hanem jószerivel kötelessége is, hiszen ezzel biztosítható a műfaj továbbélése. A Spiritiszták (Spiritisti) című opera zenéjét Selmeczi György szerezte, szövegét Alekszandr Blok: Komédiásdi c. színművének alapján Péntek Csilla és Selmeczi György írta.

Alekszandr Blok (1880-1921) az orosz költői szimbolizmus képviselője volt és ez meghatározza a drámája, illetve az opera szövegét, alaphangját. A bevezető részben hét férfialakot látunk, hallunk - köztük az opera három férfi főszereplőjét-, akik mindannyian egy elképzelt ideális nőalakra várnak, (Colombina), aki a háttérben meg is jelenik, és akiben a férfiak közül többen saját vélt vagy valós szerelmüket gondolják felfedezni. A következő jelenetben már a 19. századi Moszkva vagy Szentpétervár valamelyik palotájának elegáns báltermében vagyunk.  Itt jelennek meg a bálozó urak és hölgyek között az előbb megismert férfiak. Köztük az unatkozó, úgynevezett „fölösleges ember” aki nem találja helyét a világban, ezért nőket hajszol Moszkva és Pétervár báltermeiben. (Ld. Puskin: Anyegin)  Ide hozza a naiv, romlatlan vidéki fiatalember gyönyörű menyasszonyát, aki felkelti a kiégett férfi figyelmét és szerelemre lobbannak egymás iránt, ezért a nő elhagyja addigi párját. Az eseményekben részt vesz még egy mai ruhába öltözött, némileg ittas férfi is, aki mintegy kívülállóként kommentálja a történéseket, fájdalmas szavakkal mutatva be a sivár jelent és közelgő nagy vihart jósol, mely mindent fel fog forgatni, el fog söpörni. Ez a férfi nyilván a Költő, a darab, a szöveg írója: Blok. Egy táncos orosz zsánerjelenet után megjelenik a Herceg, meglátja és ő is magáénak akarja tudni a nőt, aki most hozzászegődik. Kettejük nagy szerelmes duettjével ér véget a felvonás. 

A második felvonás helyszíne az előbbi bálterem. A mulatók közé, a Herceg meghívására egy olasz commedia dell arte csoport érkezik, hogy előadják műsorukat. A kis színpadon három szereplő: Colombina, Arlecchino és Pierrot játssza el a darabot. Természetesen a három szereplő az előző felvonásból megismert két férfi és a nő. A kis darab története nagyon egyszerű: Colombina megcsalja férjét Arlecchinoval. Pierrot rajtakapja őket és végez mindkettőjükkel. A Herceg ezt a véget túlságosan szomorúnak találja egy vidám báli éjszakára, ezért parancsba adja a vonakodó „művészeknek”, hogy változtassák meg a  darab végét vidámra. (Ld. Richard Strauss: Ariadne) Ez nagy nehezen sikerül is: a csábító Arlecchino holtteste fölött Pierrot és Colombina kibékülnek. Ekkor a nézők közül előlép a Költő és egy pisztolylövéssel végez a nővel. (Ld. Leoncavallo: Bajazzók) A férfiak pedig akárcsak az első felvonás elején, újra és tovább keresik és várják az ideális nőt, Colombinát aki mindenkié és egyben senkié. 

A cselekmény leírásából is látható, hogy egy szimbolista darabról van szó. Az előadás szövege is hemzseg a szimbolikus mondatoktól. Az operát olasz nyelven (illetve néha oroszul) éneklik, a magyar szöveget feliratokban lehet olvasni. Már amennyiben egyáltalán érdemes, ugyanis olyannyira halmozza a szimbolizmusra jellemző mondatokat, kifejezéseket, szókapcsolatokat, hogy az néha már-már stílusparódiának hat.

 Selmeczi György operazenéje nagyon könnyen érthető, hallgatható, befogadható, hiszen a két részre osztott zenekar, melynek egyik része a zenekari árokban ül, a másik része a színpadon szolgáltatja a báli zenét, mai hangszerelésben, de tulajdonképpen 19. század végi, 20. század eleji zenét játszik. Nincs nehéz dolgunk, amikor felismerni véljük Puccini, Richard Strauss, Leoncavallo, Ponchielli zenéjének hatását, sőt néha szinte konkrét idézeteket, akár komoly formában, akár a commedia dell arte játékban, parodisztikus formában. Az opera műfajában jártas nézőnek ez külön szórakozást jelent(het), főként a nem túlságosan izgalmas cselekményű első felvonásban. A kevésbé vájt fülű hallgató pedig szívesen merül el az áradó melódiákban, zenei közhelyekben.

Az előadást Novák Eszter rendezte, a díszlet- és jelmeztervező Zeke Edit segítségével színes, forgatagos képekben jeleníti meg az orosz arisztokrácia báli világát. A táncbetétek koreográfiáját Topolánszky Tamás készítette, ezzel kiegészítve és látványossá téve a meglehetősen vékonyka cselekményt.

Az énekes főszerepeket az operaház fiatal művészeire bízták.  A Herceg szerepében a nagy reményekre jogosító, nagyszerű hangi kvalitásokkal és külsővel rendelkező Cser Krisztiánt láttuk, hallottuk. Ezúttal is remekül szólalt meg basszus hangja, bár egy kis intonációs megingás előadódott.  Ő az az énekes, akiben némi technikai fejlődés után a nagy basszus szerepek jövőbeni alakítóját szeretnénk látni. Dimitri, vagyis a Költő szerepét Hámori Szabolcs énekelte. Pierrot alakját a fiatal tenorista Pataki Adorján keltette életre. Szép olaszos színű tenorhangja van, de technikailag még korántsem áll biztos lábakon, vigyázni kellene a rábízott szerepekkel, nem lenne szabad idő-nap előtt megerőltető spinto szerepkörrel rongálni a hangját (erre volt példa a nemrégiben látott, hallott kudarcos szereplése a Luisa Miller c. Verdi operában). Ezen az estén sikerült a Verdiénél könnyebb szólamot hiba nélkül abszolválnia, de fényes tenorja a magas fekvésben nem tud teljesen kinyílni, préseltté, erőltetetté válik. Ezen tanulással, énektechnikai fejlesztéssel segíteni lehet. Az ő jelenlegi hangi állapota még sokkal inkább lírai szerepekre alkalmas. Fiatal művészről lévén szó van még ideje a hősibb, spinto szerepkör felé nyitni. Ez elsősorban a szereposztók felelőssége. Arlecchino szerepét illúziókeltően, atlétikus képességekkel, hibátlan hangi állapotban énekelte, játszotta Kovács István. Colombina, a mindenki által vágyott nő és a commedia del arte kikapós asszonyának szerepében Pasztircsák Polina bájos megjelenésével, üde, csengő szopránhangjával aratott megérdemelt sikert. A kettős zenekart Kovács János vezényelte a tőle megszokott lendülettel, a melodikus részeket áradóan, a báli zenéket, orosz táncot, keringőt hangulatosan szólaltatta meg, egyúttal érzékeltette a zene idézetszerű, késő 19.- kora 20. sz-i hangulatvilágát, melankóliáját is.

Összességében az előadásról annyi mondható el, hogy ha az első felvonásba sikerülne némi további cselekményt vinni és ezzel kissé érdekesebbé tenni, akkor a magyar operajátszás egy hosszabb szériában is sikerrel játszható,- ugyan korunk, a 21.sz. zenei nyelvén legföljebb csak hangszerelésében megszólaló-, de áradó melodikusságú, mindenki számára könnyen fogyasztható művel gazdagodott.