Szabadidő magazin - Új Vidám Színpad
Szabadidő magazin

Új Vidám Színpad

2014. március 5. 20:19 |

A Mosolygó Magyarországért!

 2013 őszén egymásra talált a Vidám Színpad társulatának budapesti otthont kereső vágya      és Óbuda befogadó szeretete. A kiemelkedő kulturális környezettel bíró városrész  bevásárló és kulturális központjában az Eurocenter nagy színháztermében indult ismét útjára   a színházi vállalkozás..

Az utóbbi tizenöt évben Teátrumok sokasága zárta be kapuit a Fővárosban. Sok színház szűnt meg, de MŰFAJ csak egy! A Vidám Színpad 60 éves tündöklése alatt tízezrek nőttek fel utolérhetetlen hangulatú előadásain. Nem csoda, hogy a közönség akaratának engedve az egykori Ős Vidám néhány aktív, megszállott színésze fejébe vette, hogy megvédi a használaton kívül helyezett Vidám Színpad nevet, és Új Vidám Színpadként, új helyen ott folytatja, ahol a régit abbahagyta!

A kis művész csapat bízik abban, hogy bázisai lehetnek a szabadidő szórakoztató, hasznos eltöltésének.  Márciusi programjuk közül nagy sikerrel mutatták be a "Forró hétvége" című kétrészes bohózatot, amely remek kikapcsolódást kínál a humor és vidámság kedvelőinek. 

 

FORRÓ    H É T V É G E

 

 

vígjáték 2  részben

Írta:

Robin Hawdon

 

      

SZEREPLŐK

 

 

 

CLARICE vonzó londoni feleség         -        Szőlőskei Tímea

 

ROGER    a férje                                    -        Kárpáti Levente

 

DAISIE     Clarice legjobb barátnője     -        Fésűs Nelly

 

RODNEY felkapott belsőépítész -        Beleznay Endre

                           

BOB          Daisie férje                           -        Barabás Kiss Zoltán

 

ROBERT  Clarice francia szeretője      -        Salinger Gábor

 

 

Rendezte: Straub Dezső

  

 

 

 

                                                                           Fordította: Danicska Mónika

                                                                                   és  Straub Dezső

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotósarok