Szabadidő magazin - Szentendre Táncegyüttes
Szabadidő magazin

Szentendre Táncegyüttes

2014. március 14. 20:06 |

Életformájuk a tánc. Jubileumi gálaműsor

 Jubileumi gálaműsorral ünnepli 30 éves fennállását a Szentendre Táncegyüttes.

A Szentendrei Tavaszi Fesztivál programjai között, március 22-én 15:00  és 18:30 órai  kezdettel mutatja be két műsorban, 250 táncossal, legkisebbektől egészen az alapító tagokig az elmúlt három évtized legszebb koreográfiáit. 

A muzsikát a Dűvő zenekar szolgáltatja, énekes Tintér Gabriella, az est házigazdája Berecz István.

 

A 30 év alatt egyre több sikert elérő Szentendre Táncegyüttes vezetői 2000 óta olyan szakmai kiválóságok, mint Kocsis Enikő és Fitos Dezső  Harangozó-díjas, EuróPAS  Magyar Táncdíjas, Népművészet Ifjú mesterei, Örökös Aranygyöngyös, Örökös Aranysarkantyús szólista  koreográfusok, táncművészek.

A méltán híres táncegyüttest  Szentendre város Közművelődési Díjban,  Pest Megye pedig Népművészetért Díjban jutalmazta. Számos fesztivál-díjat is elnyertek, többek között  2011-ben az  Országos Szolnoki Fesztivál Együttesi  Nívó díját kapták, 2013- ban pedig  Együttesi első díjat és a Koreográfiai első díjat hozták el. A Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán 2006-tól 2012-ig  többszörösen Kiváló Együttesi címet értek el, melyért megkapták a Martin György Néptáncszövetség által alapított Martin György emlékérmet. 2012-ben az MTVA és a Hagyományok Háza által megrendezett  Fölszállott a páva tévés vetélkedőjében, egészen a középdöntőig szurkolhattak nekik a nézők, ahol külön díjjal jutalmazták őket. Tíz éve állandó fellépői a Néptáncantológiáknak, melyen az ország legrangosabb táncegyüttesei mutatkozhatnak be. Tavaly nyáron a  Smithsonian Folklife Festival 2013  rendezvényén Washingtonban is óriási sikerrel szerepeltek, melyet több mint 1 millió  200 ezer néző láthatott.

A Szentendre Táncegyüttesben 150 táncos négy korcsoportban heti két alkalommal próbál. A táncosok közül többen már az ország kiemelt profi táncegyütteseiben, a Honvéd Táncszínházban és a Magyar Állami Népi Együttesben táncolnak. 

Az együttes vezetői minden évben edzőtáborokat és gyűjtő-utakat szerveznek, mindig az adott táncanyagnak megfelelően, megismerkedve az ott élő emberekkel, szokásaikkal és táncanyagaikkal. Ápolják a kapcsolatot a határon túli magyarsággal, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján , Délvidéken egyaránt.

A Szentendre Táncegyüttes rendszeresen dolgozik színházakkal, filmesekkel, képzőművészekkel, hagyományőrzőkkel különböző produkciókban. A Fitos Dezső Társulattal közösen is több táncszínházi produkció részesei. Rendszeresen közreműködnek az Utolsó Óra programsorozat újraélesztésében a Fonó Szerdákon, a Fonó Budai Zeneházban. A Hagyományok Házában pedig már több éve sikeres résztvevői a Vásárhelyi László Táncszínpadi sorozatnak.

A  Szentendre Táncegyüttes tagjai lelkes fiatalok, akik fontosnak tartják a hagyományok visszatanulását és újjáélesztését.

 A 30 éves Szentendre Táncegyüttes jubileumi műsor szervezői és rendezői az együttes vezetői Kocsis Enikő és Fitos Dezső.

Helyszín: Pest Megyei Könyvtár, 2000 Szentendre, Pátriárka utca 7., időpont: 15:00 és 18:30

Fotósarok