Szabadidő magazin - 1. Integrál Európai Konferencia
Szabadidő magazin

1. Integrál Európai Konferencia

2014. április 16. 16:31 |

„Európa integrál tudatosságának felemelkedése"-konferencia

Budapest, 2014. május 8-11.

 

2014. május 8. és 11. között rendezik Budapesten, a Millenáris Park B csarnokában az első Integrál Európai Konferenciát (IEC 2014), „Európa integrál tudatosságának felemelkedése” címmel. Az egyes európai országok saját integrál konferenciái után ez az európai integrál mozgalom első széleskörű, nemzetközi összejövetele. A szervezők több mint 500 résztvevőre számítanak Európa minden részéből, illetve más országokból.

A beharangozó sajtótájékoztatón Gánti Bencétől, az egyik fő szervező intézmény, az Integrál Akadémia alapító igazgatójától megtudtuk, hogy 5 kiemelt előadó, 90 előadás és 38 sajátélményű workshop vezető programjai töltik ki a konferencianapok hivatalos kínálatát. A világhírű előadók között találjuk Dr. Susanne Cook-Greutert, a felnőttkori egófejlődés kutató-szakértőjét, Thomas Hübl, nemzetközileg elismert spirituális tanítót és László Ervin tudóst, a Budapest Klub alapítóját. Az Olaszországban élő magyar származású professzor a sajtótájékoztatón élő skype kapcsolatba lépett az újságírókkal, akik közvetlenül tehettek fel neki kérdéseket.

A májusi előadásából ízelítőként azt a gondolatot emelte ki, hogy a világon minden mindennel összefügg, a gondolataink és a tevékenységünk határozzák meg mindazt, ami bennünket körülvesz. Ha bármin változtatni szeretnénk, először önmagunk megváltoztatására kell fókuszálnunk. A legújabb kvantumfizikai kutatások eredményeiről is beszélt, amelyek alapján világosan kirajzolódik, miként lehet fenntarthatóvá tenni a földi életet, amely a jelenlegi gyakorlatában nem folytatható.

Gánti Bence röviden összefoglalta az integrál szemlélet lényegét, amely szakértelemmel ötvözi a korábban felhalmozódott keleti és nyugati pszichológiai ismereteket oly módon, hogy azok nemcsak a gyógyításban, a pszichológiában érvényesek, hanem az élet minden területén alkalmazhatók. Az integrál szemlélet kidolgozója, a világhírű amerikai integrál filozófus, Ken Wilber, aki a májusi konferencián skype-kapcsolat és videoüzenet révén lesz jelen.

Az ismertetésben kiemelt szerepet kapott, hogy bár Európán kívülről is, a világ minden tájáról, így Amerikából, Dél-Afrikából, Kanadából, Ausztráliából és Ázsiából is érkeznek vendégek, a hangsúly az európaiságon van. Lesznek olyan programok is, amelyben a nemzetek feletti európaiság élményét is megtapasztalhatják, átélhetik.

A napközben különböző szekciókban zajló eseményeket játékos, vidám, közösségi élményt nyújtó programok gazdagítják, mint az autóbuszos országjárás, az esti dunai hajókázás, a gulyásparti. A rendezvény egyik támogatója, a Nissan cég rendelkezésre bocsátja elektromos autóját, amelyet a szerencsekerékből kisorsolt szerencsések ki is próbálhatnak.

A négy napos konferencia előadói az élet számos területéről érkező szakemberek, akik nemcsak tudományos kutatásokkal foglalkoznak, hanem gyakorlatban már működő modelleket ismertetnek például a szervezetfejlesztés, a gazdasági élet, az ökológia, a politika területén. Ahogy Gánti Bence fogalmazott: „A nagy cégek vezetői között is egyre többen ismerik fel azt, hogy hatékonyabban működtethetik szervezetüket, ha figyelembe veszik alkalmazottaik lelkiségét. Vannak már jelenleg is olyan komoly, nagy cégek, amelyek minden dolgozójuknak a vezérigazgatóval egyenrangú döntési jogot adnak.”

A legjobb közreműködők, illetve a globális integrál közösség nemzeti szinten kiemelkedő szervezői az újonnan alapított IEC Award díjakban részesülnek.

A konferencia szervezője az Integral Europe Team, a társszervező-házigazda a magyar Integrál Akadémia (www.integralakademia.hu). A szervezőcsapatot Gánti Bence az Integrál Akadémia alapító igazgatója és Dennis Wittrock (Németország) irányítja, támogatói a spanyol társszervezet, az Asociacion Integral Española és a német Integrales Forum e.V. A rendezvény tiszteletbeli partnere az amerikai író és filozófus, Ken Wilber Integrál Intézete, az Integral Institute (I-I).

 

A konferencia honlapja: www.integraleuropeanconference.com

Integral Europe: www.integraleurope.org

Eseményoldal a Facebook-on: https://www.facebook.com/events/224011724413584/

 

 Fotó:Csillag György

Fotósarok