Európa-napi utcafesztivál

Rendezvény az Erzsébet téren
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének és az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodájának szervezésében az elmúlt évekhez hasonlóan idén is lesz Európa-napi fesztivál az Erzsébet téren, ahol minden korosztály együtt ünnepelheti az Európai Unió születésnapját. Koncertek, beszélgetések, infotainment programok, gyereksarok, élménybeszámolók és kiállítások várják az érdeklődőket egész nap. A programok 2014. május 11-én, vasárnap 10.00 órától kezdődnek.
Az Európa-nap (május 9.) az európai béke és egység ünnepe. Ezen a napon a történelmi jelentőségű „Schuman-nyilatkozat” évfordulóját ünnepeljük. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban új politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely révén a kontinens országai közötti háború elképzelhetetlenné válna. A mai Európai Unió kialakulásának kezdetét a Schuman-javaslattól számítjuk
Az utcafesztivált a „10 év – 10 km” futóverseny egészíti ki, mely Budapest legszebb pontjain vezet keresztül 10, uniós támogatással megvalósult fejlesztést érintve. Tudnivalók a futóversenyről: 9:30 perckor kezdődik a futóverseny közös bemelegítése, a résztvevők innen 10:00-kor egy lassú, hangulatfokozó, közös felvezető futással a Liszt Ferenc Zeneakadémia felé indulnak az Andrássy úton haladva (1,4km). A 10 kilométeres táv és az időmérés a Zeneakadémiánál kezdődik.
Az első befutók az Erzsébet téren 10:40-től várhatók.
A futáson részt vesz többek között: Gergely István, Kammerer Zoltán, Kovács Ági, Kovács „Kokó” István, Kozmann György, Legerszki Kriszti és Puskás Peti
További információ: http://ec.europa.eu/magyarorszag/news/20140422_10ev_futas_hu.htm
Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája által szervezett ingyenes, családi rendezvényt
Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkára
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára és
Lővei Andrea, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának vezetője
nyitja meg 12 órakor.
Ekkor kerül sor a „10 év – 10 km” futóverseny díjainak átadására is.
Részletes program:
NAGYSZÍNPAD:
11:00 Eszter-lánc Mesezenekar koncert
12:00 Megnyitó
13:30 Budapest Nufolk Revolution koncert
15:30 Magashegyi Underground koncert
17:30 EU Jazz Express koncert (EE), (DK), (IL), (TR), (PL), (RO), (CZ), (AT), (HU)
19:30 30Y – vendég: Menyhárt Jenő
PÓDIUMSZÍNPAD:
10:00 Nénje bolond meséi– bábelőadás a békéről gyermekeknek a Trambulin Színház előadásában
13:00 100 év, 25 év, 10 év: fordulópontok Európában című fotókiállítás megnyitója
14:30 Európa a Vasfüggönyön innen és túl – beszélgetés Ef Zámbó Istvánnal és az Ef Zámbó Happy Dead Band koncertje
16:45 Beszélgetés az ukrán helyzetről
19:00 Astoria Slam Poetry
Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája szervezi, a Széchenyi 2020 programot felügyelő Miniszterelnökséggel, a Külügyminisztériummal, valamint az Európai Kulturális Intézetek Egyesületével (EUNIC) együttműködésben.