Stuart Mária

Schiller romantikus történelmi drámája az Örkény Színházban. Két nagy tragikus asszonyalak: Erzsébet angol királynő és Stuart Mária a skótok (volt) királynője párviadala.

A nemrégiben bemutatott Hamlet után egy újabb klasszikus drámát tűzött műsorára az Örkény Színház. Ezúttal Schiller romantikus történelmi drámáját, a Stuart Máriát.

Az előadást Gáspár Ildikó rendezte, a deheroizálás jegyében. A nagy romantikus történelmi drámában a külső körülményeket leegyszerűsítve, a két főszereplő egymásnak feszülésére helyezve a hangsúlyt. Ennek megfelelően a játék vizuális környezete is megváltozott a „hagyományoshoz” képest. Izsák Lili díszlete változásaiban is állandó környezetet mutat. Egy puritánul berendezett, szürke falú szoba, a háttérben hatalmas üvegfallal melyet összehúzott függöny takar. Amikor a függönyt elhúzzák háttérvetítés segítségével havas hegyekre vagy komor téglafalra látunk. Ezzel a környezettel jeleníti meg az előadás összes helyszínét, Mária börtönét és Erzsébet palotáját. A színpad szélén mindkét oldalon egy-egy liftet találunk (amely szerkezetek az első 4-5 sor szélén ülő nézők elől szinte teljesen eltakarják a színpad többi, belső részét). Ez a lift különösen az előadás első felében módfelett sokat és sokszor működik, ami eleinte érdekes, talán vicces is, de a külsőséges ötlet fokozatosan elkopik és egy idő után elfárad, unalmassá válik. Egyébként sincs különös szerepe, főként a jobb oldalon elhelyezett felvonónak, amelyikre az üzemen kívül tábla van kihelyezve, bármilyen ajtó megtenné helyettük és akkor még a szélen ülő nézők is látnák az előadást. A berendezés, a liftek és egyéb technikai eszközök éppúgy, mint a díszlettervező által tervezett jelmezek napjainkat idézik. A két királynő majdnem teljesen egyforma, hosszúszoknyás fekete ruhája közelebb áll a történelmi korhoz. A többi szereplő, az udvaroncok jellegtelen szürke munkaköpenyét viseli, mindenki felcserélhető mindenkivel, csak a kitűzőik alapján lehet őket megkülönböztetni. Egyetlen kivétel a francia követ, aki öltönyéhez egy piros, szív alakú lufit visel a karjára kötve, minthogy ő lánykérőbe, szerelmi követként jött Erzsébet udvarába. Érdekes, bár nem túlságosan nehezen megfejthető szimbólum, hogy Mária néma szereplőként (majdnem) végig a színen van az Erzsébet udvarában játszódó jelenetek közben is, hiszen ő valóban mindig ott van Erzsébet gondolataiban. A színpadon időnként fel-feltűnik egy feketeruhás férfi, meglehetősen közhelyes és sokszor sok előadásban látott szimbólumaként a végzetnek, sorsnak, halálnak. Leicester, Erzsébet kegyence, de Mária titkos rajongója Polgár Csaba alakításában gyomorforgató kaméleonsággal lavíroz a két nő között, túlélésre játszik az udvari intrikák közepette. Burleigh főkincstárnok szerepében Vajda Milán a mindenáron való leszámolás szó szoros értelmében véreskezű hivatalnoka, akinek nem számít az eszköz, csak a cél: Mária meggyilkolása. Paulet, Mária őrzője Takács Nóra Diána alakításában a szigorú, lelkiismeretes, pontos, de elveihez és az igazsághoz, még a rab igazához is mindvégig ragaszkodó hivatalnok. Unokaöccse, Mortimer, Ficza István, az idealista, szerelmes férfit mutatja meg, aki tragikus halálával is csak egy sakkfigura volt a nagy udvari intrika játszmájában. Davison az udvarhoz nemrég került és a ranglista legalján álló kis apród szerepében Spiegl Anna ártatlan áldozattá válik a nagyok viadalában. Pogány Judit Talbot, Mária előző őrzőjének és Erzsébet udvaroncának alakítója az erkölcsi tartást és nagyságot, a példamutató morális tisztaságot és bölcsességet képviseli a romlott közegben. Ő az, aki kimondja az igazságot: Erzsébetnek nem az élő, hanem a megölt Máriától kell félnie, annak kiontott vére mindörökre a kezéhez fog tapadni.

Ennek a darabnak két egyenrangú főszereplője, két nagy tragikus asszonyalakja van: Erzsébet angol királynő és Stuart Mária a skótok (volt) királynője. Az ő összecsapásukról, hatalmi és erkölcsi párviadalukról, emberi és rokoni kapcsolatukról és ellentétükről szól a darab. Két egyforma ruhába öltözött nőt látunk. Az egyik egy hatalmas ország, Anglia uralkodója, aki nem egészen jogosan ül az ország trónján, hiszen végül is apja VIII. Henrik és Boleyn Anna tulajdonképpen törvénytelen házasságából származik. Vele szemben áll unokatestvére Stuart Mária a skótok királynője, akinek származása jogalap lehet Anglia trónjára, és aki ha szerencsésebben alakul az élete három ország (Franciaország, Skócia, Anglia) koronáját is viselhette volna. Erzsébet, Szandtner Anna alakításában az eddigi előadói hagyományokhoz képest talán valamivel bizonytalanabb, kétkedőbb, vívódóbb uralkodó, udvaroncainak talán jobban kiszolgáltatott ámde ravasz és kétszínű. Rájuk bízza a piszkos munkát, ők azok, a talpnyalói, akik minden eszközt felhasználnak ellenfele likvidálásra. Mária kérésére elmegy, meglátogatja börtönében, de ott, eddig titkolt kisebbrendűségi érzéstől hajtva a végsőkig feszíti a húrt és porig alázza Máriát. Aláírja a halálos ítéletet, de úgy intézi, hogy másra tolhassa át a felelősséget. A kivégzés hírét megtudva örömünnepet ül, de Mária árnyéka mégis csak ott marad a falon és már soha nem szabadulhat tőle.  Stuart Mária szerepét Hámori Gabriellára bízta a rendező. Ő is némiképp eltér a szokásos alakításoktól. Nem ájtatos, a vallás mögé bújó, magát mártírnak képzelő, a férfiak védelmére szoruló, bűneit elfelejtő vagy kicsinyítő gyönge nő. Ő igen határozott, öntudatos, származása jogán trónigényét fenntartó, eddigi bűneit és hibáit jól tudó, azokat elismerő, jogaihoz a végsőkig ragaszkodó, erős nő. Eszközül használja és kihasználja az érte epekedő férfiakat. Nagy viadalában Erzsébettel hajlandó megalázkodni, hogy szabaduljon, de végső megaláztatása pillanatában odadob mindent, szabadságot és életet, hogy szócsatában legyőzze Erzsébetet. Két nagy nő, két nagy személyiség, akik valóban nem élhettek egymás mellett, az egyik látszólag legyőzte a másikat, de mint tudjuk valójában örökre összekapcsolódott a nevük: a szűz királynő, aki unokatestvére gyilkosa lett és a bűnös, nagyravágyó, férfifaló (?) szerencsétlen sorsú áldozat, most egymástól néhány lépésnyire nyugszik a Westminsterben.

Schiller drámája tanmese egy olyan országról, ahol minden az uralkodó akarata szerint működik. Az államgépezet minden ízében az uralkodói akaratot szolgálja. Az igazság nem számít, a parlament királyi parancsra rendelt, sebtében összetákolt törvényeket hoz, olyan törvényeket, amelyek akár visszamenőlegesen, testre szabottan az uralkodó hatalmi érdekeit szolgálják. Ahol a jogot kényük, kedvük szerint alkalmazzák, a bíróság névre szóló, megrendelt, előre meghozott ítéleteket szentesít. Bár az előadás mai környezetbe helyezi az eseményeket, hogy közelebb hozza a nézőhöz, de ez mégis csak egy tanmese, olyan, ami mára elképzelhetetlen, ilyen ország, ilyen uralkodó, ilyen gátlástalan hivatalnoki (udvaronci) kar, ilyen bíróság ma nem létezhet.                                                                                                                     

Halála előtt Máriáról leveszik sötét parókáját és kopaszon várja a kivégzést, ami után Erzsébet is leveszi szőke parókáját és kopaszon ül trónján. Két nő, két egyforma királyi ruha és alatta két egyforma, csupasz ember.