Szabadidő magazin - 10. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok
Szabadidő magazin

10. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok

2014. május 19. 19:58 |

Károlyi Kastély és Kastélypark, Fehérvárcsurgó

 

A 10. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok hagyományos módon évente megrendezésre kerül a Károlyi Kastélyban, amelynek pompás környezete minden alkalommal összehozza Európa kertészeti szakembereit. Ebben az évben a program május 30. és június 1. között kerül megrendezésre.

 

Idén a mediterrán növények és parkok, valamint a történeti parkok fenntartható fejlődése kerül fókuszba a „hibrid kertek” és a permakultúra rendszerek bemutatásának segítségével.

 

A hagyományos megnyitót pénteken délután a díszvendég országok – Olaszország, Görögország és Franciaország – nagykövetei tartják, megelőzve a fogadást és a szakemberek előadásait.

 

Ezen a napon Prof. Anna Guglielmo, a Cataniai Egyetem tanára a „GARMED”, azaz az Európai Mediterrán Kertek Program múltjáról és jövőjéről tart előadást. Franciaországból Geoffroy de Longuemar, a Bretagne-i Parkok és Kertek Szövetségének elnöke mutatja be a „hibrid parkok” rendszerét, majd a Dyck-kastély (Németország) képviseletében Christian Grüssen az Európai Kert Örökség Hálózatról (EGHN), valamint a németországi Hibrid Parkok rendszerének fejlesztéséről beszél.

A szakmai konferenciákat követően az ünnepséget 17 órakor az „Akropolisz” kíséretében fellépő  „Kariatidák” kórus előadása zárja.

Budapestre különbusz indul 18 óra körül, a koncert befejezését követően, a Dísznövény és Kertművészeti Napok standjai azonban 19 óráig, míg az étterem és a büfé azt követően is látogathatók.

Ezen a napon kerül sor az új napóra leleplezésére Marton Géza jóvoltából. Marton Géza azon kevesek egyike Magyarországon, akik napórakészítéssel foglalkozó szakemberek.

 

Szombaton, 14 és 16 óra között konferencián vehetnek részt az érdeklődők, amelynek egyik előadója – az Aegean Airlines támogatásával – görög vendégünk, Dr. Maria Papafotiou, az Athéni Agrártudományi Egyetem Virágkertészeti és Tájépítészeti Tanszékének vezetője mutatja be a görögországi történeti parkokat, míg Hárs Olivér, a soproni Castanea Környezetvédelmi Egyesület elnöke az „Európai Zöld Övet” ismerteti. A korábbi vasfüggöny mentén kialakult természetes sáv Magyarországon nem eléggé jól ismert, ám lenyűgöző és megindító, ökológiai és történelmi kezdeményezés. Maradva a környezetvédelemnél Máthé Katalin, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa magyarázza el, mi a permakultúra és miért ez a kertészet egyik megoldása a valódi fenntartható fejlődésre.

 

Ezen a napon a mediterrán növények maradnak fókuszban: a Magyar Leander- és Mediterrán Kertbarát Egyesület képviseletében Forgács Beáta a leanderekről tart előadást.

 

Vasárnap a pozsgások neves gyűjtője, Szupp Vilmos osztja meg az érdeklődőkkel olyan, más mediterrán növényekkel kapcsolatos szenvedélyét, amelyek Magyarországon nagy megbecsülésnek örvendenek és amelyeket általában „kaktusznak” hívunk. Ezt követően Zólyomi Zsolt, a „Magyar Orr” „A Földközi-tenger illatai az ókortól” címmel tart előadást. Egy ilyen „grand tour” nem végződhet az ókori görög és római kertekben tett utazás nélkül, erről gondoskodik a Károlyi József Alapítvány munkatársa, Fekete Ágnes művészettörténész.    

A napot a „legszebb Stand” díjának átadása zárja (a díj négynapos párizsi utazás).    

 

Fotósarok