Szabadidő magazin - Armel Operaverseny és Fesztivál
Szabadidő magazin

Armel Operaverseny és Fesztivál

2014. június 6. 21:22 | Gold György

A 2014-es Díjátadó Gálára a Thália Színházban kerül sor októberben

Lezajlott az Armel Operaverseny és Fesztivál 2015-ös évadának előadásaihoz meghirdetett verseny második fordulója.

Az első forduló helyszínei idén Párizsban és Budapesten voltak, ahol 300-nál több énekes közül választotta ki a zsűri azt a 33 versenyzőt, akik részt vehettek a második fordulóban, a középdöntőben.

Az Armel verseny Szeged helyett és után Budapestre tette át működését. Ennek megfelelően a második fordulót is budapesti helyszínen a BMC-ben tartották. A délelőtt 10 órakor kezdődő verseny első részében a középdöntőbe jutott 33 énekes egy-egy ária eléneklésével mutatta meg a zsűrinek az énektudását. A zsűri tagjai a versenyben részt vevő operaházak vezetői voltak. Így a Szegedi Nemzeti Színházból Alföldi Róbert rendező, Gyüdi Sándor a színház főigazgatója és Pál Tamás karmester keresett megfelelő énekest Mozart Varázsfuvola c. operájának két szerepére, az antwerpeni Muziektheater Transparant képviseletében Guy Coolen igazgató, Tom Creed rendező és Annelies Van Parys zeneszerző keresett énekeseket a Hitchcock film alapján készülő Rear Window c. operához. A plzeni Josef Kajetán Tyl Színház két rövidebb produkciója Sergio Rendine: Un segreto d’ importanza és Rimsky-Korsakov: Mozart és Salieri c. operája lesz, melyekhez Oliver von Dohnányi karmester és Ludek Golat rendező választott szereplőket. Az English Touring Opera (London) Donizetti: Calais ostroma c. operájának főszerepeire James Conway főigazgató, a Kolozsvári Magyar Opera képviseletében Mozart Figaro házassága c. produkció két szerepére Jankó Zsolt karmester és Novák Péter rendező keresett művészeket.

A bemutatkozó áriák után ebéd következett, majd a színházak képviselői úgynevezett workshopokat tartottak az általuk választott énekesekkel, ahol felmérték a művészek énekesi képességei mellett a színészi adottságokat és a közös munkához szükséges egyéb képességeket. Így pl. az általam végigült délutáni foglalkozáson Novák Péter dolgozott három Susanna-jelölttel és négy Almaviva gróf-jelölttel. A kolozsvári színház helyzete különleges, mert több társulat és zenekar osztozik az épületen, ezért a rendező már kész koncepcióval, díszlet-, és jelmeztervvel érkezett, így az énekesek közül olyanokat kellett találniuk, akik nem csak hangban felelnek meg a szerepük követelményeinek, hanem egyéniségük és színészi képességeik alapján beleillenek a már kialakult rendezői elképzelésbe.

Végül minden színház minden produkciója megtalálta a számára megfelelő énekeseket, akik 2015-ben a felsorolt operaházak felsorolt versenyprodukcióiban a főszerepeket fogják alakítani.

Az este nyolc órakor kezdődő eredményhirdetésen az énekesek, a közönség, és a sajtó megtudhatta a továbbjutottak neveit. A szegedi Varázsfuvola produkcióban az Éj királynője szerepét a francia Marlene Assayag, Tamino szerepét pedig a kongói Patrick Kabongo fogja énekelni. A kolozsvári Figaro házasságában Susannát a francia Amelie Robins, Almaviva grófot az úgyszintén francia Sébastien Lemoine alakítja. Plsenben Salieri szerepére a francia Marc Labonnnettet, Isabella Colbran szerepére a magyar Puja Andreát választották. Különdíjként felajánlották az olasz opera Idegenvezető szerepét a lengyel Gosha Kowalinska számára. A londoni produkcióban, Donizetti Calais ostroma c. művében Eleonorát a francia Gabrielle Philiponet, Edoardot az angol Nicholas Merryweather fogja énekelni. Az antwerpeni operában készülő új produkció három főszerepéből csak kettőre találtak megfelelő előadót a francia mezzoszoprán Ani Sargsyan és a szintén francia basszista Victor Sicard személyében.

A középdöntőbe bekerült 17 francia énekesből heten jutottak tovább. Tehát ezekkel a színházakkal, ezekkel a művekkel és ezekkel a művészekkel fogunk találkozni 2015-ben a versenyben. Addig azonban még hátra van az idei verseny, melyet először rendeznek budapesti helyszíneken, mégpedig a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében október 9-én Marco Tutino: A parázs c. operáját, október 10-én Christian Henking: Figaro c. művét mutatják be. Az Erkel Színházban október 12-én Jaroslav Krcek: A császár új ruhája és Kerek Gábor Parody c. operáit, október 14-én Sir Harrison Birtwistle: Punch és Judy c. produkcióját. Október 16-án pedig Mozart: MItridate, Pontus királya c. ritkán játszott operáját láthatják mindazok, akik ellátogatnak az előadásokra.

A 2014-es Díjátadó Gálára a Thália Színházban fog sor kerülni október 17-én.

Fotósarok