Szabadidő magazin - Szarvasi Vízi Színház
Szabadidő magazin

Szarvasi Vízi Színház

2014. június 14. 21:20 |

Indul a szezon

Immár 4 éve, hogy megnyílt Szarvason az ország egyik leglátványosabb, legnagyobb, leghosszabban nyitva tartó, és legtöbb előadást kínáló szabadtéri színháza: a Szarvasi Vízi Színház. A jelentős idegenforgalmat vonzó Holt-Körös festői szépségű partján álló színház a 44-es főút Szarvasra bevezető szakaszától néhány száz méterre található, így Budapest és az ország belseje felől könnyen megközelíthető. Színpada a víz fölött, cölöpökön áll, közel ezer férőhelyes köríves nézőterét pedig két bástya fogja közre, úgy néz ki, mint egy stilizált várkastély és egy amfiteátrum ötvözete. Az egyik bástya a színpad kiszolgáló épülete, a másikban pedig étterem, kávézó és tetőteraszi söröző található.

A színpad mellett gyalogos fahíd köti össze a Holt-Körös nyaralókkal, üdülőkkel, szállodákkal teli két partját. Szarvas Város Önkormányzata a Dél-Alföldi Régiós Fejlesztési Ügynökség turisztikai infrastruktúra fejlesztési uniós pályázatán nyert támogatás segítségével 2010 és 2011 között építtette fel a létesítményt.

Az első három évad igazolta, hogy – ha nehezen is –, de lehet a nulláról, fenntartói, önkormányzati támogatás nélkül népszerű és látogatott nyári színházat csinálni. Ezt bizonyítja, hogy tavaly nyáron két hónap alatt több mint 40 ezer néző, több mint 80 előadást látott a Szarvasi Vízi Színházban.

Ezeket a számadatokat szeretné idén nyáron is megtartatni – ha lehet fölülmúlni – a Szarvasi Vízi Színház. A szezon idén is június közepén indul zenés-táncos évadnyitó gálaesttel. Augusztus 20-áig a hétvégéken – főleg zenés – nagyszínházi előadások várják a publikumot. A szarvasi Cervinus Teátrum idén is megrendezi egyhetes fesztiválját. Megrendezésre kerül a III. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál, a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak közreműködésével. Idén is lesznek családi- és gyermekelőadások.

A szervezők mottója továbbra is az, hogy „a Szarvasi Vízi Színházban minden nap történik valami”, ezért a már jól bevált: Vers a víz fölött összefoglaló cím alatt hétköznapokon továbbra is ingyenes programokkal, irodalmi, zenés estekkel várják a közönséget.

Nyugodtan mondhatjuk és az olvasásban idáig jutva a Tisztelt Olvasó is mondhatja: az idén nyáron is érdemes lesz eljönni a Szarvasi Vízi Színházba, és ha már eljönnek, ne csak egy napra jöjjenek, szálljanak meg valamelyik szállodában, panzióban, és nézzenek szét Szarvason! Kiránduljanak a híres arborétumban, sétahajókázzanak, horgásszanak, nézzék meg a történelmi Magyarország középpontját. 

 

 

 

 

Fotósarok